2025. július 28., hétfő - Szabolcs

Archívum

Óriásit kaszált, aki időben vett eurót vagy dollárt

2009-03-11 440
Óriási nyereségre tehettek szert azok, akik júliusban, a forintárfolyam csúcsánál fektették devizába a pénzüket, hiszen a hazai fizetőeszköz azóta az euróhoz képest 33,3, a dollárhoz viszonyítva pedig több mint 65 százalékot gyengült.

Persze azok sem jártak rosszul, akik nem tökéletes időzítéssel vásároltak, hiszen például november vége óta az eurón 17, a dolláron pedig 17,2 százalékot kereshettek, ez pedig az azóta eltelt bő három hónapot figyelembe véve nem rossz teljesítmény.

A bankok forráséhsége miatt ráadásul az utóbbi hónapokban a kamaton sem kerestek rosszul a devizabetétesek. Bár az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve és az Európai Központi Bank sorozatosan csökkenti az irányadó rátát, a magyar bankok eddig csak korlátozottan követték a mozgásokat. A negyedszázalékos Fed-kamat ellenére például még mindig van 3 százalék feletti ajánlat a lakossági piacon, és az euróbetétekre akciósan fizetett, 4 százalék körüli hozamok sem a jelenleg 1,5 százalékos irányadó rátát tükrözik.

(Forrás: www.vg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője