2025. augusztus 1., péntek - Boglárka
Egymillió forintot csaltak ki interneten keresztül egy középkorú nyíregyházi nőtől novemberben - közölte az MTI-vel a térségi rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.Fülöp Gergely sajtóügyeletes elmondta, hogy a hölgy egy angol nyelvû e-mailt kapott, melyben arról értesítették...
Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészítése bûntette miatt 500 ezer forint rendbírsággal sújtotta Budaházy Györgyöt a Fővárosi Bíróság - írta a Népszava. A döntés szerint Budaházy az október 22-i Szabadság téri demonstráción való megjelenésével megszegte az ellene...
A düsseldorfi tartományi bíróság több mint másfél éves tárgyalás után bizonyítottnak látta, hogy a három arab férfi támogatta az Al-Kaeda nevû iszlám terrorszervezetet, és nagy összegû biztosítási csalást próbált elkövetni azért, hogy pénzt szerezzenek részére. A bíróság az első vádlottat hét évi...
Batiz András cége több állami megrendelést kapott nem sokkal azután, hogy elhagyta a kormányfő csapatát . A Miniszterelnöki Hivatal mellett az egészségügyi és a szociális tárca, valamint két háttérintézmény is kötött szerződéseket a Batiz Consulting Kft.-vel összesen több millió forintért.
Huszonhat évvel az első mobilhálózat beindulása után összesen 3,3 milliárd mobil-előfizetésről számolnak be a szolgáltatók, számolt be az áttörésről csütörtökön az Informa kutatócég. Ha minden embernek csak egy mobilja lenne, már a fél bolygónak lenne készüléke.
A Google már régóta nem csak egy online keresőt fejlesztő és üzemeltető vállalat. Ahogy telnek a hónapok, úgy rukkol elő a cég egyre ambíciózusabb tervekkel, ez azonban közel sem tetszik mindenkinek. "Az arroganciájuk miatt elveszítették az ellenőrzést tetteik fölött.
Egyes észak-franciaországi hipermarketekben debütál az érintés nélküli bankkártya, amelynek legnagyobb előnye, hogy nem kell lehúzni a kártyaolvasón, így sokkal gyorsabbá válik a fizetés. A kártyát elég 4-6 centiméterre a terminál elé helyezni, így engedélyezve a 25 euró (6300 Ft) alatti fizetést.
Magyarországon és Romániában tervez beruházásokat a közeljövőben a kínai Byd Electronics mobilalkatrész-gyártó. A vállalat papírjait elsődleges kibocsátás keretében ma vezetik be a hongkongi tőzsdére; ettől közel 1 milliárd dollárt remélnek. A kibocsátási dokumentumok szerint Magyarországon...
Japánban ujjlenyomatokat szkennelnek be, Dél-Korea viszont ragaszkodik ahhoz, hogy megkaphassa az amerikai és az európai légiutas-adatbázisokban tárolt információkat. Japánban két ujjlenyomatminta levételén kívül le is fotózzák az utasokat, valamint egy rövid interjút is készítenek velük.
Angela Merkel német kancellár tette meg az első jelképes kattintásokat a fragFINN.de portálon, amely kizárólag védett tartalmakat kínál a gyerekeknek. A fragFinn.de - Hálózat gyermekeknek nevû honlap csak előzetesen ellenőrzött anyagok jelennek meg...
Budapest, 2007. november 28.- Új, a nők internetezési szokásairól teljes körû képet nyújtó, folyamatosan frissülő hazai és külföldi statisztikákat és kutatási anyagokat tartalmazó portált indított a Sanoma Budapest. A médiavállalat kiterjedt magazin- és online-portfóliójának köszönhetően a női...
Hamis képet festenek a James Bond-filmek a titkosszolgálati munkáról - nyilatkozott az MI6, a brit külső hírszerzés toborzási főnöke a szervezet történetének első nyilvános interjújában. Bond megteremtője ugyanakkor hajdanán a MI6-nál dolgozott. A 98 éve alapított MI6 - hivatalos nevén Secret Intelligence Service...
Egyik leghíresebb tanítványa Dr. Bászel Károly, aki Hollandiában és Németországban futott be tudományos karriert, elmesélte, hogy találmányainak zömét Öveges módszerének köszönheti. Mivel a legtöbb kutató csak laboratóriumban vagy rajzasztal mellet tud valami újat kitalálni, ő azonban erdőben sétálva, sötétben,...
A közép- és kelet-európai régió (CEE) számára…
Idén is a klasszikus zene, a jazz…
Erdélyi Hét Gyulán 2025. július 28. és…