2025. szeptember 8., hétfő - Mária

Archívum

Magyar Nemzet: belső vizsgálat a Nemzetbiztonsági Hivatalnál

2009-08-31 996
Belső vizsgálatot rendeltek el a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) azt követően, hogy a világhálóra került egy, a romagyilkosságokkal összefüggésben készült írásos anyag - írja a hétfői Magyar Nemzet. A dokumentum szerint az egyik feltételezett elkövetőt már korábban is figyelték a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok...

...ám amikor fegyverek megvásárlásába kezdett, megszüntették a titkos adatgyûjtést. A másik gyanúsított állítólag a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) "titkos kapcsolata" volt. A feljegyzés - bennfentes információkkal rendelkező - szerzője kemény kritikával illeti Laborc Sándort, az NBH leköszönő főigazgatóját, majd felteszi a kérdést: kinek, illetve kiknek állhatott érdekében a romák körében elkövetett gyilkosságsorozat.

Az Országgyûlés nemzetbiztonsági bizottsága a soron következő ülésén foglalkozik az üggyel. A köztévé pénteken adta hírül, hogy a titkosszolgálat évekig figyelte a romagyilkosságok egyik gyanúsítottját. Az MTV Híradójának információi szerint a testvérpár egyik tagjának telefonbeszélgetéseit azért hallgatták le, mert közismert volt, hogy szélsőséges nézeteket vall. Beszámoltak arról is, hogy a gyanúsított megfigyelését két hónappal az első gyilkosság előtt befejezték. Mindezt megerősíti az a dokumentum, amely szombaton 14 óra után néhány perccel jelent meg interneten, az Index egyik fórumbeszélgetésében - ismerteti a Magyar Nemzet.

(Forrás: www.hir3.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Vár az autóipar és az okosvárosok világa, 2025. szeptember 18.

Vár az autóipar és az okosvárosok világa, 2025. szeptember 18.

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Az adatközpontok jövője Budapesten, 2025. szeptember 30.

Az adatközpontok jövője Budapesten, 2025. szeptember 30.

More details
HUNGULF 2025 Expó és Vásár, 2025. szeptember 27.

HUNGULF 2025 Expó és Vásár, 2025. szeptember 27.

More details
Hasznos, vagy veszélyes? Kié a felelősség?

Hasznos, vagy veszélyes? Kié a felelősség?

More details
Bérlakás mint befektetés: a csökkenő hozamok ellenére még mindig megéri?

Bérlakás mint befektetés: a csökkenő hozamok ellenére még mindig megéri?

More details
A jövő logisztikájának öt megatrendje

A jövő logisztikájának öt megatrendje

More details
Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

More details
A digitális nomádok megszállják a turizmus fellegvárait

A digitális nomádok megszállják a turizmus fellegvárait

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője