2026. június 14., vasárnap - Vazul

Az Európai Parlament megszavazta a pénzmosással, az adóbűncselekményekkel és a terrorizmus finanszírozásával szembeni hatékonyabb fellépést szorgalmazó legújabb irányelvet. Egyebek között egy olyan nyilvános, központi EU-s adatbázis létrehozásáról döntött, amely a vállalkozások tényleges tulajdonosainak adatait teszi gyakorlatilag bárki számára hozzáférhetővé.

A cégek által fenntartott üdülők férőhelyei nemcsak költséghatékony béren kívüli juttatások, hanem csapatépítésre is kiváló lehetőséget nyújtanak, ráadásul oktatási, sportolási és egészségügyi célra is használhatók. A kipihent, motivált alkalmazottak haszna pedig az üzleti eredményekben mérhető.

A Közgép Zrt. hamis adatot szolgáltatott a gönyűi kikötő fejlesztésére kiírt tenderen. Ezt állapította meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), így a cég a közbeszerzési törvény értelmében három évig nem indulhat közbeszerzési pályázatokon – ez szerepel a KDB 2015. július 17-i határozatában, ami a Közbeszerzési Értesítő oldalán található.

Az Apple és a Samsung összefogott a hagyományos SIM-kártya megszüntetése érdekében. Jövőre érkezhetnek az első, újfajta mobilok. A SIM-kártyák idővel egyre kisebbé váltak ugyan, de még mindig helyet foglalnak a mobilkészülékben, holott helyettesíthetőek lennének egy teljesen elektronikus szabvánnyal.

Képtalálat a következőre: „google”Még mindig elképesztő ütemben nőnek a Google bevételei, és bár egy-egy hirdetésen egyre kevesebbet keres a cég, a fizetett kattintások száma még mindig figyelemre méltó ütemben nő. Ráadásul a költségeket is sikerült kordában tartani, ennek köszönhető a profit megugrása.

Katonai információk külföldi titkosszolgálatoknak történő értékesítéséért vettek őrizetbe négy embert Kína Szecsuan tartományában - számolt be ma honlapján a Kínai Nemzetközi Rádió (CRI). Valamennyien egy, a védelmi ipar közelebbről meg nem nevezett létesítményében, egy Aknakereső kódnevű, belső elhárító művelet során akadtak horogra.

2014-ben kilenc, az elmúlt hónapokban pedig további hét új bérlőt üdvözölhetett a CBRE által üzemeltetett Campona Bevásárlóközpont: legutóbb az 1982-ben alapított Sportsdirect.com, az Egyesült Királyság legnagyobb sportszer kiskereskedelmi hálózata nyitotta meg itt legújabb magyarországi üzletét.

Annak ellenére, hogy egy külső kerületről van szó, Pestszentlőrinc-Pestszentimrén ugyanúgy pörög az ingatlanpiac, mint Budapest legtöbb kerületében: az elmúlt másfél évben 10-30 százalékos drágulás következett be a társasházi lakásoknál. A 18. kerületben is hasonló folyamat zajlott le, mint a budapesti kerületek nagy részében.

A Cushman & Wakefield ‘European Office Forecast 2015-2017’ tanulmánya szerint, a londoni irodapiaci kínálat meglehetősen korlátozott, a bérlői aktivitás viszont jelentős, mely a bérleti díjak 15 százalékos növekedéséhez vezethet 2015-ben.

Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője