2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Összecsapnak a magyar fürdők – Az Év Fürdője

2015-07-06 402

Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket.

2015 nyarán először, de hagyományteremtő jelleggel, a Magyar Fürdőszövetség támogatásával, közönségszavazást szervez a termalfurdo.hu, melynek keretein belül Magyarország legjobb fürdőit keresi. A verseny során közel kétszáz hazai fürdő – köztük több mint nyolcvan gyógyfürdő – „mérheti össze erejét”. A szavazás célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség figyelmét hazánk páratlan termálvízkincsére, az arra épült nagyszerű fürdőkre és magára a fürdőzésre.

A hagyományosabb értelemben vett fürdők mellett számos aquapark, közel négyszáz csúszda és megközelítőleg ezerhatszáz medence várja az ifjabb generációt is. Azonban az impozáns számok és remek lehetőségek ellenére a fiatalok mindennapi életében még nem találta meg a helyét a hazánkban is több ezeréves múltra visszatekintő fürdőkultúra és a fürdőzés.

Összecsapnak a magyar fürdők

Az Év Fürdője közönségszavazás során minél több fiatallal szeretnék megismertetni és megszerettetni a magyar fürdőket, illetve felhívni a figyelmet a fürdőzés fizikai és mentális egészségünkre gyakorolt pozitív hatásaira.

A fürdőkre három kategóriában – Az Év Fürdője 2015., Az Év Feltörekvő Fürdője 2015. és A Helyiek Kedvenc Fürdője 2015. – lehet szavazni. A díjak nem szakmai jellegűek, mindhárom kategóriában a legtöbb szavazatot begyűjtő fürdő nyer, a szavazás a www.azevfurdoje.hu oldalon történik.

A közönségszavazás június 4-én kezdődik és egészen kora őszig, szeptember 30-ig tart, a nyertes fürdők neveit a Magyar Fürdőkultúra napjának előestéjén, október 9-én hirdetik ki.

(Forrás: GSZT portál)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője