2026. április 10., péntek - Zsolt

Archívum

Uniós adatbázis a vállalkozásokról

2015-07-24 1136

Az Európai Parlament megszavazta a pénzmosással, az adóbűncselekményekkel és a terrorizmus finanszírozásával szembeni hatékonyabb fellépést szorgalmazó legújabb irányelvet. Egyebek között egy olyan nyilvános, központi EU-s adatbázis létrehozásáról döntött, amely a vállalkozások tényleges tulajdonosainak adatait teszi gyakorlatilag bárki számára hozzáférhetővé.

Továbbá elfogadta a negyedik Pénzmosási irányelvet, amely biztosítja az EU-n belüli, onnan induló, illetve oda irányuló pénzmozgások nyomonkövethetőségét - olvasható Fajcsák Gábor nemzetközi adó szakértő blogbejegyzésében.

A most elfogadott Pénzmosási irányelv a negyedik a sorban, amely a pénzmosás visszaszorításának céljából született. Az első, még 1991-ben készült irányelv célkeresztjében még a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények álltak, és ekkor még csak a pénzügyi szférára terjedt ki a hatálya. Ezt 2001-ben váltotta a következő, amely már jelentősen kiterjesztette az első irányelv személyi és tárgyi hatályát. A harmadik, jelenleg hatályos Pénzmosási irányelv foglalkozott először a terrorizmus finanszírozásával és szigorúbb ügyfél-azonosítást írt elő, illetve különbséget tett az alacsonyabb és a magasabb kockázatú ügyletek során elvégzendő intézkedések jellegében is.

A most megszavazott negyedik Pénzmosási irányelv legfontosabb célja, a tagállamok pénzügyi információs egységei közötti együttműködés elősegítése a gyanús pénzmozgások azonosítására és követésére, valamint az információcsere kiterjesztésére. Továbbá minden EU-n belüli, onnan induló, illetve oda irányuló pénzmozgás nyomonkövethetőségének biztosítása.

Az irányelv egy központi, uniós szintű adatbázis felállítását írja elő, amelyben vállalatok és egyéb jogi entitások tényleges tulajdonosát kell feltüntetni. Az adatokat az úgynevezett kötelezett szolgáltatóknak- bankok, könyvvizsgálók, könyvelők, adótanácsadók, ügyvédek, közjegyzők, ingatlanügynökök, bizalmi vagyonkezelők, szerencsejáték-szervezők - kell az ügyfél-átvilágítás során bekérniük. A tagállamok hatóságai és pénzügyi információs egységei részére korlátlanul, a kötelezett szolgáltatók részére pedig ügyfél-átvilágítás végrehajtása során, rövid határidővel és az érintett jogi személyek riasztása nélkül kell biztosítani az adatbázishoz való hozzáférést.

Ettől függetlenül bármely személy vagy szervezet is hozzáférhet az adatbázishoz, amennyiben bizonyítja, hogy „jogos érdeke” fűződik az adatok lekéréséhez. Az ő részükre azonban kötelező az online regisztráció és a díjfizetés amelynek mértéke nem haladhatja meg az adminisztrációs költségeket. A fenti feltételek teljesülése esetén a kérelmező hozzájut a tényleges tulajdonos nevéhez, születési évéhez és hónapjához, állampolgárságához, tartózkodási országához és a tulajdonosi érdekeltség jellegére vonatkozó információhoz. A központi nyilvántartásban a vagyonkezelőkről tárolt információ csak a hatóságok és a „kötelezett szervezetek” számára érhető el.

A hozzáférést a tagállamok csak „kivételes körülmények között, eseti alapon” korlátozhatják, illetve külön szabályok vonatkoznak a kiemelt közszereplőkre és családtagjaira.

(HVG.hu)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője