2026. június 14., vasárnap - Vazul

A hangsebesség több mint négyszeresét is elérné, és alig 1 óra alatt repülne Londonból New Yorkba a Concorde 2.0. Az Airbus szabadalmát most fogadta el az illetékes amerikai hivatal - számolt be az MTI.

Augusztus 5-étől 1 hónapon keresztül, szeptember 5-ig várják az adományokat a jótékonysági tanszergyűjtési akcióban, amelyet a Campona Bevásárlóközpont szervez. A felajánlott iskolaszereket a helyi Gyermekjóléti Központ segítségével juttatja el közel 800 rászoruló, iskoláskorú gyermek számára.

Dan Price, a hosszú hajú és szakállas amerikai cégvezető három hónap alatt ünnepelt példaképből amolyan „namegmondtam” esetté vált, miután eldöntötte, hogy cége minden dolgozójának minimum évi 70 ezer dollárra emeli a fizetését. A Facebookon sokan úgy pörgetik a témát, mint a tuti bizonyítékot arra, hogy megbukott a kommunizmus.

A fagyasztott pékárut gyártó és forgalmazó, eddig magyar tulajdonban lévő Fornetti Kft.-t eladták a svájci Aryzta AG-nak – jelentette be Szabó József, a Fornetti Kft. korábbi ügyvezetője, Sebastian Goodinggal, a Fornetti új ügyvezető igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatón, Kecskeméten, írja az MTI.

A Cushman & Wakefield, az egyik legnagyobb nemzetközi ingatlan tanácsadó szerint, a budapesti irodapiacon bérleti díj növekedés várható. A magyar gazdaság folyamatosan növekszik, és ma már a kereslet-kínálat fundamentális alapjai is megvannak ahhoz, hogy a budapesti irodapiac tovább növekedjen.

A 31. héten tette közzé a lakásárak alakulására vonatkozó elemzését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mely hűen tükrözi mindazt, amiről az év első negyedévében többször is beszéltek a Balla Ingatlanirodák ingatlanközvetítői. Jó évet - legalábbis a korábbi válságéveknél - sokkal jobbat zárt 2014-ben az ingatlanpiac, hiszen a forgalom 28 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, vagyis a tranzakciók száma elérte a 114 ezret.

2015. július 31-ével új tulajdonoshoz került a MOM Park Bevásárlóközpont és a hozzá tartozó MOM Park Irodák, a Váci út elején található Westend Business Center Irodaház és az EMKE Irodaház. A tranzakció az utóbbi évek egyik legjelentősebb ingatlanbefektetése Magyarországon. Az új tulajdonos egy nemzetközi befektetési konzorcium.

Amikor felvásárolták a török Yemeksepeti céget nagyjából 375 millió fontért, akkor az eladó tulajdonos-vezérigazgató, Nevzat Aydin úgy döntött, hogy a vételár egy kis részét a dolgozóknak adja, írja az Indepenedent a Hurriyetre hivatkozva.

Megjelent a Windows 10. Arról viszont eddig kevesebb szó esett, hogy az új operációs rendszerrel együtt új Adatvédelmi irányelveket és Felhasználási feltételeket is kiadott a Microsoft. Ezek augusztus 1-től lépnek érvénybe, de mivel összesen 45 oldalról van szó,  az index szakértője, Bolcsó Dániel segített megérteni a lényeget.

A CBRE legfrissebb kutatása szerint az EMEA-régióban (Európa, Közel-Kelet és Afrika) minden harmadik ember csak étkezési céllal látogatja a bevásárlóközpontokat.  Európában, Közel-Keleten, Afrikában (EMEA-régió) előszeretettel látogatják az emberek étel- vagy italfogyasztási céllal a bevásárlóközpontokat a CBRE felmérése szerint.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője