2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Mesterkiber-bűnözőket fogtak

2015-07-24 1284

A történelem eddigi egyik legnagyobb kiberbűnügyének gyanúsítottjait tartóztatták le Izraelben a nyomozásban együttműködő amerikai és izraeli hatóságok – jelentette az izraeli katonai rádió szerdán. A katonai rádió beszámolója szerint tíz FBI-ügynök érkezett a zsidó államba a nagyszabású bűntett közös felgöngyölítésére, Washington pedig az ügyben érintettek kiadatását kéri.

Négy bűnözőt fogtak el több hónapos nyomozás után - egyet az Egyesült Államokban, hármat pedig Izraelben -, akik számítógépek adatbázisát feltörve több mint nyolcvanmillió ügyfél adatait lopták el a JPMorgan Chase & Co - és más - amerikai pénzintézetből.

A JPMorgan tavaly októberben közölte, hogy hackerek ellopták mintegy 83 millió ügyfelének nevét, címét, telefonszámát és e-mail címét, ami a történelem eddigi egyik legnagyobb adatlopása volt.

A kiberbűnözők az Ynet - a Jediót Ahronót című újság honlapja - szerint csalással feltornázták bizonyos részvények árát is az amerikai tőzsdén, és ezzel nyerészkedtek.

A bűnüldöző szervek szerint 2011-ben és 2012-ben ezzel a módszerrel legalább öt részvény árfolyamát módosították, és ezért Kijevben is találkoztak partnereikkel.

Az izraeli gyanúsítottak egy évtizede a floridai egyetemen találkoztak amerikai társaikkal, és szervezetüknek lerakatai voltak Izraelben, Amerikában és Oroszországban is.

(FN.hu)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője