2025. június 18., szerda - Levente
A júniusi négy új minősítéssel együtt már huszonöt magyar szálláshely került be a világszerte ismert Michelin Guide által ajánlott szálláshelyek közé – ismertette a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
A Facebook, Netflix, Google és Microsoft beszállítójaként is ismert Lightware Budapesten már meglevő létesítményét bővíti, Szegeden pedig új szolgáltatóközpontot alakít ki.
Gyengébb enyhüléssel, de beköszöntött a nyár a hazai ingatlanpiacon is, amely a tranzakciószámokban és a kereslet változásában is tetten érhető. A Duna House által becsült 9 323 tranzakcióval a szokványos trendet követi a szegmens, az előző havi eredményekhez képest 15%-kal mérséklődött az adásvételek száma, ugyanakkor az előző év azonos időszakában mért DH adatnál 13,4%-kal több tranzakció zárult 2024 júniusában. Az ingatlanközvetítő becslése szerint így 61 646 adásvétellel zárult az első félév, ami 40%-os emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A Duna House Keresletindexe a tanév végével és a nyár beköszöntével hagyományosan gyengébb értékeket jelez, az idei júniusra mért 73 pont azonban így is jelentősen meghaladja az előző két év júniusában mért értékeket.
Újabb területén tett előrelépést a teljes folyamat környezetterhelésének csökkentése érdekében a gyártás és értékesítés minden pontján környezettudatos megoldásokra törekvő PVC profilgyártó, a GEALAN. A tannai gigaberuházása, a logisztikai folyamatokat egyszerűsítő és gyorsító magasraktár építésével a teljes gyártási folyamat válik környezeti szempontból is tudatosabbá.
Hamarosan elkészül Magyarország legnagyobb spekulatív ipari ingatlana a HelloParks fejlesztésében. A 60.000 négyzetméteres BigBox típusú AN1 csarnok nyár végétől várja a bérlőket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtértől mindössze 20 percre található HelloParks Alsónémediben. A 13,5 hektáros területen épülő ipari épület az M0 és M5 autópályák találkozásához közel, Budapest déli alpiacán, logisztika szempontjából az egyik legfrekventáltabb környéken helyezkedik el, így különösen vonzó célpont lehet többek között a Kecskemét-Szeged tengelyen mozgó autóipari beszállítóknak.
Kisebb tömegjelenetek is kialakultak. A Westendben nyitotta meg szombaton második budapesti üzletét Pachert Balázs, akit a legtöbben arról ismernek, hogy nagyon fiatalon, tizenévesen csinált milliárdos forgalmat sneakerboltjával, a Balázs Kicks-el. A Telex azt írja, hogy a bolt nyitására a Nyugati pályaudvar melletti plázában összegyűlt egy közel kétszáz fős tömeg, amelynek nagyrészét fiatalok adták. Ők órákat vártak a nyitásra, az amúgy nem túl nagy tömeg egy belvárosi plázában a lap tudósítása szerint akkorának hatott, hogy az üzlet előtti részen a nyitás előtti fél órában már szinte mozdulni sem lehetett.
A jövő irodaházának egyre rugalmasabbnak kell lennie a bérlők folyamatosan változói igényeinek megfelelően. Az iroda már nem csak tér, hanem egy szolgáltatási csomag, amely az okos megoldások segítségével képes lépést tartani a modern, digitalizált munkavégzési trendekkel.
A nyertes koncepció: esztétikus, harmonikus, természetközeli, olyan mérnöki-belsőépítészeti alkotás, ami a modern irodakialakítás, a dizájn és fenntarthatóság terén is kiemelkedő
Négy éve elzavarták, most India leggazdagabb üzletembere révén visszatérhet a világ legnépesebb országába a kínai fast fashion-ipar üdvöskéje. A Shein Mukesh Ambanival szövetkezve nyerő párost alkothat, és a vele szembeni nyugati aggodalmakat is eloszlathatja – legalábbis részben.
Az első Sharityvel közös adománygyűjtő kampányáért kapott Marketing Diamonds díjat a Jysk. A sikerélmény pedig életre hívta a Sharitynél a Közösségi kihívást, ami egy új módja az adománygyűjtésnek: összekapcsolja a vállalatokat, a civil szervezeteket és a magánembereket. Az egyik fő innovációja a módszernek, hogy reklámvideók megtekintésével is gyűjthetnek adományt a felhasználók, majd szavazhatnak, melyik civil szervezet kapja meg azt - írja a digitalhungary.hu.
Erősen kérdéses, hogy a költségvetési hiány további jelentős növelése nélkül képes lesz-e a kormány megvalósítani nagyratörő ferihegyi álmait. Egyelőre semmi konkrétumot nem árultak el, csak azt, hogy tervezgetnek az új kisebbségi francia társtulajdonossal és remélik, hogy 2032-ben megnyílik a 3. terminál. Nem sokáig húzhatják, mert a közvetlen versenytársak sem pihennek.
A Goldman Sachs stratégái szerint egyre több befektető aggódik amiatt, hogy az amerikai technológiai óriások túlzottan nagy összegeket fordítanak a mesterséges intelligenciára - számolt be a Bloomberg.
A KPMG modelljei szerint a villamosenergia szabadpiaci nagykereskedelmi ára tovább csökkenhet 2030-ig, majd ezután a csökkenés üteme lelassul és 2041 után az árak elkezdenek enyhén felfelé ívelni.
A HR Portál idén is közölte több hónapos kutatási eredménye alapján összeállt listáját a 20 legbefolyásosabb magyar HR vezetőről. Ez 2022 után a második ilyen összeállításunk. Ahogyan korábban, úgy idén is felkerült a listára - új pozícióban -, Friedl Zsuzsanna, a T-Systems International CHRO-ja.
Jön a Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban is…
Újra jön a MOZGÁS ÉJSZAKÁJA Budapesten és…
A munkahelyi környezet egyre sokszínűbbé válik azáltal…