2025. június 18., szerda - Levente

ledes kozvilagitasNa persze nem úgy, mint Dunaújvárosban (vagy több, a miniszterelnök vejének érdekeltségébe tartozott cég által végzett "elsötétítési" projekt esetében), hanem tisztán technológiai és üzleti szempontok alapján. A LED technológia ugyanis e szinten, a fény és szolgáltatási szintek megtartása mellett is akár 60 százalékos megtakarításra lehet képes...

leghajoA Thales Alenia Space, egy francia-olasz űrhajózási vállalat bemutott egy koncepciós modellt: egy léghajót, ami ugyanolyan elven működne, mint a kémdrónok. Csak a drónokkal ellentétben a Stratobusnak ritkán kéne leszállnia, mert az öttonnás jármű akár öt évig is a levegőben maradhat. Képes elérni a 20 km-es repülési magasságot, a megfigyelési tartománya közel 500 kilométer.

deutsche bankA Deutsche Bank idén 450 millió euróval (nagyjából 142 milliárd forinttal) többet tett félre 2015-ben a részvénykereskedelmükhöz kapcsolódó csalásokra. 2014-ben kevesebb mint a huszada, 20 millió eurós céltartalék is elég volt ilyesmire, írja az index.hu a Reuters beszámolójára hivatkozva. A bank szóvivője nem volt hajlandó elárulni, hogy mi lehetett ez az százmilliárdos részvénycsalás.

blachere fenyfuzerA Blachere Illumination Hungary tanácsadói régóta igyekeznek hangsúlyozni,  hogy nem csak a karácsonynak kell a ragyogásról szólni, hanem minden napnak! Ezzel a mottóval szeretnénk legfrissebb ajánlatunkat is tálalni. Íme a egy nagyszerű kültéri ledes fényfüzér,
8 féle animációs lehetőséggel.

sorfogyasztasHa az országok területét az alapján osztanák, hogy ki hány korsó sört iszik meg egy évben, akkor a csehek, a maguk 144 literes egy főre jutó fogyasztásával világuralomra törnének - derül ki a Trademagazin gyorselemzéséből.  A dobogó második fokára meglepő módon a sörkultúrájáról kevéssé ismert Seychelle-szigetek kerülne, míg a harmadik helyet Németország kapná.

tozsdeA tőzsdei részvényekbe való befektetés költségei indokolatlanul magasak Magyarországon. Ahhoz, hogy a magyar befektetők is részesülhessenek a tőzsdéken hosszútávon elérhető magas hozamokból, ezeket a költségeket jelentősen csökkenteni kell - állítja Zawadowski Ádám (Közép-Európai Egyetem) az index.hu-n publikált elemzésében.

suzuki beismeresVajon még hány autógyártó kénytelen "beismerő vallomást tenni. Legutóbb a Suzuki cég ismerte be, hogy manipulálta a fogyasztási adatokat. A bejelentésre a japán tőzsde máris reagált: a cég részvénye 11 százalékkal esett. A magyar Suzuki-gyár nem kommentálta a bejelentést - számolt be a hvg.hu.

A DVM group marketing és pr igazgatói posztjára Simon Orsolyát nevezte ki. Az új vezető feladatkörébe tartozik az építőipari szolgáltatások teljes skáláját nyújtó hazai cégcsoport átfogó kommunikációs támogatása, kiemelten fókuszálva a tervezés, kivitelezés, projektmenedzsment és a fenntarthatósági tanácsadás területére.

Az ingatlanpiaci ciklus „nulladik kilométerköve” a fejlesztési telek, amelynek piacán óriási mozgások indultak be az elmúlt félévben. 2015. októbere és 2016. áprilisa között csak az Eston International annyi telket értékesített, amelyen 500.000 négyzetméter ingatlan kivitelezése lehetséges, ennek 30%-át irodafejlesztési célra – tudta meg az OGH Hírügynökség.

2016. május 18-án sajtóreggelire és egyben kiállítási megnyitóra invitálta partnereit az ESTON. A Bank Center aulájában rendezett kiállításon az EstOn the top fotópályázatra beérkezett legjobb, egyedi látásmóddal készített fotókompozíciókat június 5-ig lehet megtekinteni. Az ingatlanpiac aktualitásait Salamon Adorján vezérigazgató és az ingatlanügynökség divízióvezetői elemezték.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

More details
Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

More details
A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

More details
A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

More details
Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

More details
Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

More details
Az Enel-Med megháromszorozza varsói jelenlétét a TriGranit hosszú távú bérleti megállapodásával a Signum Work Stationben

Az Enel-Med megháromszorozza varsói jelenlétét a TriGranit hosszú távú bérleti megállapodásával a Signum Work Stationben

More details
Meghalt Leonard Lauder, az Estee Lauder vezére: mi lesz most a kozmetikum birodalommal?

Meghalt Leonard Lauder, az Estee Lauder vezére: mi lesz most a kozmetikum birodalommal?

More details
Mégsem teszik tönkre a magyar plázákat? Jöhet a kármentés

Mégsem teszik tönkre a magyar plázákat? Jöhet a kármentés

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője