2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Az e-kereskedelem átalakítja Európa logisztikai térképét. A Prologis most publikált kutatása szerint évente 1.4-1.9 millió négyzetméter új logisztikai térre lesz szükség az európai kontinensen felmerülő igények kielégítésére. A szakértők úgy látják, hogy a magyar piacon is bőven lesz lehetőség a növekedésre ezen a területen. A dinamikus bővülést az online megrendelések teljesítéséhez és a visszáru feldolgozásához szükséges egyre nagyobb helyigény hajtja, mivel a hagyományos kiskereskedelmi helyszínek helyett közvetlenül a fogyasztónak történő értékesítésre tervezett logisztikai hálózatokra helyeződik át a fókusz.

Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány közös, „Mancs a bajban!” névre hallgató állateledel-gyűjtő akcióját. A kezdeményezés célja, hogy a menhelyeken élő, gazdára váró állatok jobb ellátásban részesüljenek, és az őket gondozó szervezetek anyagi terheit csökkentsék – mindezt a vásárlók önzetlen segítségével.

Már tavaly beindult az a folyamat, amelynek során ismét nagyobb számban jelentek meg a befektetők az ingatlanpiacon. A mozgást elsősorban a várható áremelkedések indították el, és a befektetők keresték az állampapírpiaci befektetésekből kiáramló pénznek helyét.

Az ország legnagyobb autó- és járműipari seregszemléje idén is vár Debrecenben, 2025. május 24-25. között. Izgalmas kalandokkal készülünk a legkisebbeknek is, hogy a család apraja-nagyja remekül érezze magát a Debrecen Drive-on! A versenyzés szerelmesei szombaton a Közlekedik a család vetélkedőn mérettethetik meg magukat!

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított áprilisi értéke: 50,2.
• A korábbi április havi értékekkel összevetve az idei érték alacsonyabb, mint a hosszú távú e havi átlag (51,9) és alulmúlja az előző három év e havi értékeinek átlagát is alulmúlja (54,1).
• A felmérésben vizsgált részindexek többségében csökkentek. Az egyedi indexek közül három index áll a zsugorodási tartományban.
• A foglalkoztatottság index emelkedett ebben a hónapban, értéke ezúttal bővülést jelez. Az elmúlt időszakban 50,0 pont körül mozgott az index, ami e hónapban az indexek közül legnagyobb mértékben emelkedett(52,1).

Világszerte aggódnak a vevők az egyre emelkedő megélhetési költségek miatt, ami látványosan kihat a vásárlási szokásokra is – derül ki az EY legfrissebb, több mint 20 000 résztvevővel készített nemzetközi felméréséből.

A Zara bejelentette, hogy Antwerpenben, a belga Meir bevásárlóutcán nyitja meg legnagyobb üzletét. A háromszintes, 14 500 négyzetméteres bolt az egyik legjelentősebb ingatlanügyletnek számít a belga kiskereskedelemben. A CBRE adatai alapján a Meir Belgium legdrágább bevásárlóutcája, ahol az átlagos bérleti díj évi 1700 euró négyzetméterenként, így az éves bérleti díj közel 25 millió euróra rúghat.

Immáron 15. alkalommal rendezték meg Az Év Irodája versenyt, amelynek díjátadóját idén is egy konferencia és kiállítás kísérte a Várkert Bazárban. A szakmai zsűri idén először a nemzetközi Office of the Year kategória győzteseit is kihirdette.

Budapest vezetése 2025. május 5-én az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének ingatlanfejlesztői kerekasztalán mutatta be a Rákosrendező területére tervezett „Parkváros” fejlesztési koncepcióját. Karácsony Gergely főpolgármester szerint ez lehet az elmúlt fél évszázad legnagyobb egybefüggő ingatlanfejlesztése Magyarországon. A prezentáció célja az volt, hogy felkeltse a hazai építőipari vállalkozók érdeklődését és bevonja őket a tervezés és megvalósítás folyamatába.

Komoly szakmai elismerésben részesült a közép-európai piac egyik vezető ingatlanfejlesztő és -befektető vállalatcsoportja, a WING és Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata, az RTL Magyarország. A WING fejlesztésében megvalósult RTL Liget nyerte el az Év Irodaháza 2024 díjat, amelyet a magyar ingatlanpiac egyik legrangosabb eseményén, április 30-án adtak át a győztesnek.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője