2025. augusztus 18., hétfő - Ilona

kpmgAz ingatlanfejlesztőként és –befektetőként, valamint ingatlanfejlesztési tanácsadóként ismert ConvergenCE segítségével a KPMG Global Services új irodát bérelt a Váci úti Advance Tower irodaházban. A ConvergenCE már 2014-ben is közreműködött a KPMG Vision Towers irodaházba való költözésekor.

hackingSpanyolországban kapták el annak a bandának a fejét, ami több mint egymilliárd eurós kárt okozó banki hekkertámadásokért felelős. A Carbanak és Cobalt néven emlegetett bűnözőcsoport ellen 2013 óta folyt nemzetközi összefogással nyomozás, aminek eredményéről hétfőn számolt be az Europol.

benscottEgy szakember azt elemezte, hogyan terjednek az álhírek a közösségi portálon. Ben Scott digitális szakértő tanulmányozta a Facebook rendszerét és feltűnt neki, hogy bizonyos információk elterjednek, miközben korábban alig figyelt fel azokra valaki, de ennek okára eleinte nem nagyon talált magyarázott.

miA gyorsabb számítógépek, a növekvő adatmennyiség és a jobb szoftverek miatt egyre inkább előtérbe kerül a mesterséges intelligencia. A technológiában Kína vezető szerepre tör. Az Amerikai Egyesült Államok és az ázsiai állam között egy ideje komoly verseny zajlik abban a tekintetben, hogy ki fejleszt gyorsabban mesterséges intelligencia megoldásokat...

zuckerberg4A poén Barack Obama és az amerikai titkosszolgálat globális megfigyelése kapcsán került elő, most Mark Zuckerberg arcával fémjelezve hívja fel a figyelmünket a vicces kép arra: sokan szinte minden érzékeny információt kiadnak magukról a Facebookon. Történetének eddigi legnagyobb válságát éli meg a Facebook, miután kiderült: a közösségi oldal üzemeltetői...

feltalalasAz Európai Unió támogatásával olyan használt autókba utólag beszerelhető automatikus segélyhívó rendszert fejlesztenek hazánkban, melynek segítségével csökkenthető az autóbalesetek halálos áldozatainak száma. Mivel az eszköz a hatóságokat már az ütközés pillanatában riasztja, azonnal elkezdődhet a mentési folyamat.

aringadozasA lakások - főleg a panelek -, a telkek és az újépítésű ingatlanok iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés most az érdi ingatlanpiacon. Az árak csak ezekben a szegmensekben emelkedtek az elmúlt félévben, a használt családi házaknál nem.

zuckerberg3A Mozilla bejelentette, hogy felhagy a közöségi hálózaton való reklámozással az adatszivárgási botrány miatt. Eldőlt az első dominó?A Cambridge Analytica-féle botrány kirobbanása egyre többet árt Mark Zuckerberg vállalatának. A londoni székhelyű cég 50 millió Facebook-felhasználó profiladataihoz fért hozzá minimum véleményes módon...

wallmartAz amerikai Walmart üzlethálózat már ötven boltjában alkalmaz robotokat az eladótérben, és ezzel bizonyos értelemben a gépek elveszik az emberek munkáját  írja a Business Insider. Szerencsére csak azt a munkát, ami egyébként sem túl izgalmas:

hankook2A prémium gumiabroncsgyártó bejelentette, hogy új, teherabroncs-gyártó egységgel bővíti üzemét Rácalmáson. A munkálatok 2018 első felében kezdődnek, míg a gyártás várhatóan két évvel később indul el. A nagyságrendileg 290 millió eurós bővítés a 2007-ben megnyílt európai gyár történetében már a negyedik, és meghatározó szerepet játszik a ...

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

More details
Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

More details
Hatalmas tömegben zúdulhatnak ránk a lakóparkok. De nem most!

Hatalmas tömegben zúdulhatnak ránk a lakóparkok. De nem most!

More details
Lenne megoldás a budapesti rozsdaövezetek fejlesztésére

Lenne megoldás a budapesti rozsdaövezetek fejlesztésére

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője