2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Nem tudjuk, hogy jön-e a válság, de egyre több jel mutat arra, hogy egy gazdasági ciklus utolsó szakaszában járunk, és a lassan 10 éve tartó töretlen gazdasági növekedésnek könnyen vége szakadhat. A romló gazdasági környezetre a kkv-k is fel tudnak készülni, de ehhez a fókuszt át kell tenni a növekedésről a nyereségesség megerősítésére.

Közel 90 százalékos bérbeadottsági szintnél jár a BudaPart első irodaháza. A BudaPart GATE épületébe 2020 februárban költözhetnek be a bérlők.

A  las vegas-i  Elektronikai (Consumer Electronics) Kiállításon a Wacom bejelentette a Wacom One-t, egy 13 colos kijelzős táblát, a tartalomkészítők új generációja számára.

Minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra 2019-ben. Többek között tizennégy üzleti szolgáltató központ jött létre.

A négycsillagos Premier Hotel Miskolc 2020 februárjától fogadja vendégeket. A szállodalánc 3-5-csillagos házakban több mint 2100 vendégszobával rendelkezik Ukrajnában.

Megállapodást kötött a Diófa Alapkezelő Zrt. többségi tulajdonának megvásárlásáról az Indotek Group, amelynek célja, hogy tovább erősítse az alapkezelő piaci pozícióit, illetve fejlessze szolgáltatás-portfólióját. Az Indotek Group a budapesti és vidéki plázák, valamint a Gellért Szálló megvásárlása után tovább folytatja rendkívül aktív befektetési tevékenységét.

Csinos összegért adott túl nyolc luxusszállodáján a Värde Partners. A csomagban két budapesti hotel is van - értesült a hvg.hu.

A hulladékkal kapcsolatos kötelezettségek, feladatkörök, a nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségek változásai érintik a hulladékot termelő, gyűjtő és kezelő gazdasági szervezeteket éppúgy, mint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatókat és a gyártói felelősség körébe tartozó termékek előállítóit és forgalmazóit.

Kezdje a 2020-as évet hatékony, félnapos, évtervező képzéssel! A résztvevők a tanult módszertan és eszközök segítségével képesek lesznek külső coach nélkül is, akár már másnaptól hasznosítani a megszerzett ismereteket, a magánéletben és a munkában egyaránt.

A VIII. Budapesti Halfesztivál ismét a Dunaparthoz közel költözik. Éveken át keresték a szervezők a legoptimálisabb helyszínt és azt gondolják, hogy végre megtalálták.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője