2025. július 30., szerda - Judit

Április végén indult a magyar hi-tech okosasztal, az AiT Smart One közösségi finanszírozási kampánya az Indiegogo oldalán, ami hatalmas sikert aratott: 693 004 dollárt (azaz több mint 213 millió forintot) sikerült összegyűjteni.

A Közel-Kelet legnagyobb önálló, illetve 2020 eddigi legnagyobb értékű energetikai megállapodásának megkötéséről számol be a CNBC.

A koronavírus-krízis még bőven tetőzött, amikor az amerikai részvénypiacok megállíthatatlan raliba kezdtek; a befektetők gyakorlatilag mindent vettek, még csődbe ment vállalatok papírjait is.

Tisztulásra van szükség az ingatlanközvetítők körében – mondta a Balla Ingatlan tulajdonos-vezetője.

Folytatódik a bankkártyák térnyerése, az első negyedévben naponta csaknem 20 milliárd forint értékben fizettek a plasztiklapocskákkal.

Szakadj ki kicsit a hétköznapokból, ünnepeld meg családoddal vagy barátaiddal, hogy vége a koronavírus-időszaknak, és gyere el éttermeinkbe, ahol most Éttermek Éjszakája vacsorád mellé plusz ajándékokkal kedveskedünk Neked 2020. augusztus 13. és 16. között!

Egy év alatt másfélszeresére nő a raktárkapacitás, tempósan nő a munkavállalók száma, az árbevételről nem is beszélve. Az egyesülő Extreme Digital és eMAG összesített idei árbevétele meghaladhatja a 100 milliárd forintot a tavalyi 80-85 milliárd után - mondta a Világgazdaságnak a mindkét cég ügyvezetői tisztségét betöltő Várkonyi Balázs.

Az uniós határnyitás foglalásokban mért hatása egyelőre még az Airbnb piacon sem érződik, a bevételkényszerben lévő hoteleknek mégis egyre nagyobb kihívás a rövid távú szálláskiadási piac durva árcsökkentése.

Sokan töprengenek azon, hogy vajon mi lesz a nagy eseményekkel, a helyi, a régiós és a világ nagyszabású rendezvényeivel. Most jött egy határozott válasz a kérdésre.

Az Országgyűlés a mai napon elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséhez szükséges törvényeket, így a kormány várhatóan néhány napon belül dönt a veszélyhelyzet megszüntetéséről és a járvánnyal szembeni védekezés további új jogi eszközeiről. A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a jogi keretek nem térnek vissza a veszélyhelyzet előtti időszak rendjébe.

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője