2025. június 17., kedd - Laura
Benyújtotta a kormány a parlamentnek a hitelfizetési moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. Az adósoknak mindenképp egyeztetniük kell a bankkal, hogy jogosultak-e rá. A javaslat szerint az is nyugdíjas rászorulónak számít, aki június 30-ig megy nyugdíjba.
Globális márkává válhat a finn Wolt a Netpincért is tulajdonló Delivery Hero társalapítójának 7,7 millió eurós invesztíciójával.
2, 4, 6 millió forintot is simán el lehet költeni egy-egy kívánt házfelújításra. Novák Katalin minapi bejelentése nyomán ehhez ráadásul potenciálisan rengeteg család kaphat majd 1, 2, 3 millió forintos támogatást. Na, de pontosan milyen beruházás futja ki ebből a pénzből jelenleg, és ami még fontosabb, az amúgy is szakemberhiányos építőipart mennyire fogja sújtani, ha most hirtelen jóval több megrendeléssel kell majd dolgozniuk? A Pénzcentrum ennek járt utána az újHÁZ Centrum szakértőinek segítségével.
Augusztusban is folytatódott a visszaesés a hazai szállodák teljesítményében. 2019-hez képest a vendégéjszakák száma országos szinten 36, míg Budapesten közel 80 százalékkal esett vissza.
Egyre többen megtapasztaljuk, mennyivel kényelmesebb online, akár egy fotelben, laptoppal az ölünkben intézni a vásárlásainkat. Nincs ez másként a vállalatokkal sem, a beszerzés digitalizálása számukra is kézzelfogható előnyökkel járhat, a járványhelyzet pedig csak még jobban ráerősített ennek szükségességére.
A legújabb budapesti székházban 15 éves bérleti szerződéssel működik a Magyar Telekom központja, a koronavírus miatt viszont a dolgozók nagy része nyilvánvalóan nem jár be az épületbe. Emiatt a cég az irodaház egy részének albérletbe adását fontolgatja, ami azonban a Wing számára nem tűnik úgy, hogy bármilyen pénzügyi nehézséget jelentene, mivel hosszú távú fix szerződéssel rendelkeznek.
A Microsoft biztonsági kutatói egy új módszert alkalmazó zsarolóprogramot fedeztek fel. A károkozó androidos készülékeket fertőz.Az Android operációs rendszer esetében sem ismeretlenek a zsarolóprogramok. Ezek közül a legtöbb azonban nem fájlok titkosításával okoz károkat (noha ilyen példányok is akadnak), hanem sokkal inkább a készülékek zárolásával járulnak hozzá olykor nem kis bosszúsághoz. A leggyakrabban teljes képernyős üzeneteket jelenítenek meg, amelyeket nem lehet egy csapásra eltávolítani, de az is előfordulhat, hogy a károkozók a képernyőzár feloldókódját manipulálják.
Augusztusban robbant a hír, hogy az eddig kikaként ismert áruházlánc XXXLutz néven folytatja Magyarországon. Október közepétől a vevők új kínálattal, új törzsvásárlói kedvezményekkel találkozhatnak a megújult üzletekben. De vajon hogyan lett egy orvoscsaládból származó fiatal lány által alapított kis bútorbolt, vagy inkább asztalosműhely Európa egyik vezető bútorlánca? És mégis mire számíthatnak a magyar vásárlók a megújult üzletekben? Ennek jártunk utána.
A budapesti családosok vagy családot tervezők főleg az agglomerációban, a vidéki városok lakói pedig jellemzően a környező kisebb településeken kerestek maguknak új otthont 2020 első kilenc hónapjában. Az OTP Ingatlanpont értékesítőinek összegzéséből az is kiderül, hogy a koronavírus-járvány és a tavaszi karantén felgyorsította az elvándorlást.
Vajon 2020-ban hátrányt jelent, ha valaki kölcsönzött munkavállalóként tud elhelyezkedni? Mi történt a korlátozások alatt azokkal, akik nem a hagyományos módon voltak alkalmazva, és hogy változott meg a cégek hozzáállása a járvány hatására?
Több hónapos átalakítási munkálatokat és bezárást követően, október 1-én a Cinema City megnyitotta első VIP moziegységét a budai oldalon lévő Mammut Bevásárló és Szórakoztató központban.
Hiánypótló étteremmel bővült Budapest gasztro-térképe. Az Andrássy út 41. alatt frissen megnyitott SZÉK-ben a hagyományos székely ízek a legmodernebb konyhatechnológiával találkoznak. Az új étteremben kóstolhatunk csorbalevest, böjtös töltött káposztát, lókodi oldalast, helyben készült zakuszkát és eperfagylalttal tálalt kürtőskalácsot is. Az alapanyagok egy része Erdélyből, székelyföldi kistermelőktől érkezik, csakúgy mint a különleges zöldségpárlatok és minőségi borok.
A New York Posthoz úgy jutottak el az e-mailek, hogy Hunter Biden elvitte a laptopját javításra egy számítógépes szakemberhez, aki megtalálta az e-maileket, és másolatot készített róluk. „Soha nem került sor arra a találkozóra, amelyről a New York Post írt” – közölte Biden kampánystábja.
A jegybank azonban még várna az ítéletalkotással, a megváltozott helyzet ugyanis nem tudni, úgy marad-e a járvány elvonultával is. Felerősítette az elektronikus fizetés iránti igényt a járványügyi helyzet, de csak hosszabb távon derül majd ki, hogy a növekedés mekkora része lesz tartós - összegezte a Magyar Nemzeti Bank (MBN) szerdán közzétett tanulmányában, amely a koronavírus-járvány elektronikus pénzforgalomra gyakorolt első félévi hatását elemzi.
A kínai Zero Square Robotics vállalat bemutatta…
Immár a 25. Dental World Nemzetközi Fogászati…
A nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, június…