2026. július 2., csütörtök - Ottó

Ahogy az élet sok más területén, úgy a raktárautomatizáció esetében is célravezető a fokozatosság elve. Ennek érdekében érdemes lépésről lépésre alkalmazni az új technológiák bevezetését.…
A debreceni Csapó utca másik oldalán építhetik meg a tulajdonosai a Fórum II-t, a tervek szerint a két épületet gyalogoshíddal is összekötnék. Bővítené a debreceni…
Miközben a távmunka és a hibrid munkavégzés népszerűsége töretlen és mára szinte elvárássá vált egy új munkahellyel szemben támasztott igények, illetve a munkaerő megtartását illetően,…
Több mint 50 százalékkal esett vissza az elmúlt egy évben az ingatlan adásvételek száma és az érdeklődők szintjén is jelentős volt a csökkenés. Gadanecz Zoltán,…
Az elmúlt időszak változásai felforgatták az irodapiacot is, a rugalmas irodaszolgáltatók szerepe növekedett, a távmunka és a hibrid modell előtérbe került a cégek jelentős részénél.…
A SPAR idén is folytatta azon beszállítóinak szakmai képzését, melyek hazai kisvállalkozásként kerültek be termékeikkel az üzletlánc polcaira, és a vállalkozói közösség építésében is segítséget…
Karokon átívelő egyetemi ökoszisztémát hoz létre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, amely az intézmény széleskörű kutatási tevékenységére épül. A BME a hazai egyetemek közül…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője