2026. február 5., csütörtök - Ágota

Annak ellenére, hogy milyen fontos szerepet töltenek be egy cég működésében az adatok, nagyon kevés figyelmet fordítanak azok megóvására. Akár egy hirtelen eszközmeghibásodás, vírus vagy…
Október végén sajtóközleményt adott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mely szerint gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán. A vizsgálat célja a közlemény…
Nem könnyű feladat megtalálni a számunkra leginkább megfelelő munkahelyet és munkakört, igazán szerencsés, aki ez hosszabb-rövidebb idő alatt, de megvalósítja. Ahhoz, hogy minél kevesebb sikertelen…
Új kihívásokat hozott a koronavírus-járvány a munkavállalói jóllétben. A nagyobb bizonytalanság növelte a stresszt, csökkentette a jóllétet. Különösen igaz ez a HR-esekre, akik úgy érzik,…
Sem e-mailben, sem telefonon, sem SMS-ben nem kér adatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adó-visszatérítés céljából – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a NAV közleményéből.
Varga Mihály Pénzügyminiszter már korábban bejelentette, hogy a gyermeket nevelő szülőknek visszajár a 2021-ben befizetett személyi jövedelem adójuk (SZJA), aminek felső határa az átlagbér éves…
Az Invitech idén már 12. alkalommal hirdette meg az innovációs pályázatot, amellyel a digitalizáció segítségével fejlődni akaró közösségeket kívánják támogatni. A jelentkezési határidőt meghosszabbították, így…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

More details
Így látják a Colliers szakértői a makrogazdasági és befektetési piaci kilátásokat 2026-ra

Így látják a Colliers szakértői a makrogazdasági és befektetési piaci kilátásokat 2026-ra

More details
6100 m²-es irodabérleti tranzakciót kötött az Uniqa Budapesten

6100 m²-es irodabérleti tranzakciót kötött az Uniqa Budapesten

More details
Magyarországon lehet a német–kínai autóipari háború frontvonala

Magyarországon lehet a német–kínai autóipari háború frontvonala

More details
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködést a Miskolci Egyetem

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködést a Miskolci Egyetem

More details
525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

More details
Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője