2026. július 2., csütörtök - Ottó

Versenypiaci hírek

Kiva: Fontos tájékoztatás érkezik a napokban, közel 100 ezer cég lehet érintett

2021-12-02 603

A kisvállalati adó (kiva) választásával a Pénzügyminisztérium számításai szerint legalább 91 ezer cég spórolhatna a fizetendő adón jövőre. Az érintettek december 2-án csütörtökön és december 3-án pénteken kapják meg az erről szóló tájékoztatást.

A napokban elektronikus tájékoztatást kapó vállalkozásoknak mindenképp érdemes megfontolni a kivára-váltást, a cégek ugyanis jelentős összegű adót spórolhatnának meg - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, Izer Norbert. 

A Pénzügyminisztérium szakértői által megállapított számítási-módszer - amelynek alapját a korábbi évek beszámolói, bevallásai adták - mutatta ki, hogy hány vállalkozásnak érné meg a kivát választani.

A próbaszámításokat a 2022-es évre a várható eredmények alapján minden cégnek érdemes elvégeznie, hiszen a hivatal a számításait a múltbeli adatokra alapozza, és csak azoknál a cégeknél végzi el azt, amelyeknél minden szükséges információ rendelkezésre áll. 

"Érdemes 10 percet szánni a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátorára" - hívta fel a figyelmet Izer Norbert, aki szerint szinte biztosan a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy jövőre a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég fejlesztésre fordítja vissza a keletkező nyereségét.   

A kisvállalati adó a kkv-kat befektetésre és fejlesztésre ösztönzi, így az Európai Unió legversenyképesebb adófajtája, de emellett Magyarországon is rekorder, hiszen ebben az adónemben nő a leggyorsabban az adózók száma - jelentette ki az államtitkár. Öt évvel ezelőtt mindössze 6500, de még 2018 decemberében is csak 29 ezer kivást tartott nyilván az adóhivatal, idén november végére ez a létszám már csaknem elérte a 68 ezret.

A teljes cikk: Kiva: Fontos tájékoztatás érkezik a napokban, közel 100 ezer cég lehet érintett

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője