2026. február 5., csütörtök - Ágota

Kezdetét vette a második magyar tudományos űrhajós misszió, a Hungarian to Orbit, vagyis a Hunor program toborzása. A Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős…
A múlt hét csütörtökön megrendezett BÉT50 konferencián mutatott be 50 újabb hazai sikersztorit a kkv-szektorból a Budapesti Értéktőzsde. A legfrissebb kiadványban szerepel a 190 éves…
El kellett halasztani az idén esedékes népszámlálást. A döntés hátterében a koronavírus-járvány áll. A Központi Statisztikai Hivatal 2022-ben, online formában fogja bepótolni a felmérést.
Csaknem két év után először, október 29-én a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) ismét személyes jelenléttel megvalósuló üzleti rendezvényt szervezett a kínai turisztikai szakembereknek Pekingben.
A Magyar Kongresszusi Iroda kommunikációját november 1-jétől Holub Katalin vezeti. Az új munkatárssal az iroda útjára indítja rendszeres szakmai hírlevelét is.
Az osztrák szállodaszövetség szerint gyors megoldást kell találni arra, hogy a Szutnyik védőoltást is elfogadják Ausztria-szerte, mert nagyon sok potenciális szezonális munkavállaló ezzel a vakcinával…
Az Országos Bringapark Program első, ténylegesen erdei single trail pályája készült el Balassagyarmaton, amely ráadásul hamarosan a környék egyik jelentős turisztikai célpontja lehet. A Börzsöny…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

More details
Így látják a Colliers szakértői a makrogazdasági és befektetési piaci kilátásokat 2026-ra

Így látják a Colliers szakértői a makrogazdasági és befektetési piaci kilátásokat 2026-ra

More details
6100 m²-es irodabérleti tranzakciót kötött az Uniqa Budapesten

6100 m²-es irodabérleti tranzakciót kötött az Uniqa Budapesten

More details
Magyarországon lehet a német–kínai autóipari háború frontvonala

Magyarországon lehet a német–kínai autóipari háború frontvonala

More details
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködést a Miskolci Egyetem

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködést a Miskolci Egyetem

More details
525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

More details
Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője