2026. július 3., péntek - Kornél

Versenypiaci hírek

Kiváló MagyarBrands márka lett a hazai Dressa webáruház és divatmárka

2021-12-02 742

Egyre inkább beigazolódik, hogy a magyar fogyasztók egyre szívesebben vásárolnak hazai termékeket. Ezt a tendenciát hivatott erősíteni a MagyarBrands program is, amely díj idei kitüntetettjei között immár a száz százalékban magyar tulajdonú Dressa webáruház és divatmárka is megtalálható. Mint azt Csányi Zoltán ügyvezető igazgató elmondta: a környezettudatosság mellett arra is törekednek, hogy a Dressa teljes portfóliója belföldön készüljön, ami azért hosszú folyamat.

A ruházati áruk rendszerint az öt legnépszerűbb termékkategória között vannak az internetes kiskereskedelemben, azonban a koronavírus-világjárvány ezt a piacot is felforgatta. Éppen ezért a Dressának nem voltak túlméretezett tervei az idei évre, azonban az már most látszik, hogy a bevételi szempontból kihívásokkal teli 2021-es év hozza a 2020-as évit, ami 50%-os növekedést jelentett a magyar webáruház számára, jövőre pedig optimista növekedési stratégiával számolnak.

A kiszámíthatatlanságot elsősorban az áruhiány és az áremelkedés növeli. Ugyanis nemcsak az autóipar vagy a fogyasztói elektronikai cikkek gyártói küzdenek ezekkel a kihívásokkal, de a ruházati cégek piacával kapcsolatban is az látható, hogy egy-egy nemzetközi márka egy hiányzó gomb vagy patent miatt nem tud időben szállítani. A néhány hetes csúszástól a több hónapos árukimaradásig kell tehát felkészülniük az e-kereskedelmi szereplőknek a kihívásra, és hatékony alternatívát kínálni a vásárlóink számára.

A teljes cikk: Kiváló MagyarBrands márka lett a hazai Dressa webáruház és divatmárka

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details