2025. július 30., szerda - Judit

Számos klasszikus tanfolyami képzés vált ismét népszerűvé és keresetté az elmúlt időszakban. A szakképesítések elvégzési ideje három hónaptól másfél évig változik, ennyi idő alatt azonban…
Már tavaly is megfigyelhető volt, hogy többéves csökkenés után ismét egyre többet ellenőriz az adóhatóság: 2022-ben 6,2%-kal emelkedett a revíziók száma az előző évhez képest.…
A mostani extrém inflációs környezetben különösen fontos, hogy optimális befektetésekben helyezzük el a rendelkezésre álló pénzünket. A túlzottan alacsony hozam éppen úgy nem szerencsés, mint…
Mozgalmas nyarat zárt az ország legrégibb és egyik legnagyobb taxivállalata, amely immár nemcsak a Sziget Fesztivál, de idén először a Balaton Sound hivatalos szállítópartnere is…
A 9 órás iskolakezdésnek törvényi akadálya nincs, ugyanis Magyarországon a pontos időpontját nem határozza meg jogszabály, sőt a szakemberek szerint a gyerekeknek még jót is…
Hivatalosan a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart, míg a téli időszámítás kezdete október utolsó vasárnapja, a vége pedig március…
Idén először rendezik meg a kerékpárosbarát hétvégét, amelyhez már több száz szálláshely és vendéglátóhely csatlakozott különféle kedvezményekkel, amelynek keretében több százezer magyar bringást várnak.

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője