Friss hírek

Hírek

A technológia újdonságai egy hibrid világban

A technológia újdonságai egy hibrid világban

Hírfigyelő 22-02-16 1371

A koronavírus-járvány miatt tavaly online tartották meg, idén viszont ismét személyesen is részt lehetett venni a világ legnagyobb technológiai seregszemléjén Las Vegasban. Ettől függetlenül messze nem volt olyan hangulata és volumene az idei show-nak, mint a pandémia előtt.

A rendezvényen szerzett tapasztalatairól, a legígéretesebb fejlesztésekről a HVG Tech rovat vezetőjét kérdeztük az IoT Zóna műsorunkban. Balogh Csaba elmondta, az idei szakkiállítás valójában inkább egy hidrid rendezvény volt. Míg korábban akár 180 ezren is részt vettek a CES-en, addig idén ez a szám csak 40 ezer körül mozgott.

„Az is jellemző volt, hogy aki csak tudott, próbált rájátszani a járványra, a koronavírus miatt megváltozott életvitelünkre. Jó példa erre az az otthoni levegőminőség-vizsgáló készülék, amely a szálló por mellett a radont is képes kimutatni. Ennek bemutatásánál a szén-dioxid-szint vizsgálatát emelték ki. Hangsúlyozva, hogy ebből következtetni lehet a levegő elhasználtságára, vagyis arra, hogy mikor kell szellőztetni, ami a járvány idején kiemelten fontos" – foglalta össze az újságíró.

Ma már a többi között az is egyre inkább látható, hogy az évekkel ezelőtti bizonytalanság után az okosszemüvegeknek igenis van jövője – ezt az idei rendezvény is tükrözte. Ráadásul a metaverzum-őrület is új lökést adhat a fejlesztésnek.

További részletekért, érdekes fejlesztésekért hallgassa meg az interjút!

I Forrás: trendfm.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó