Friss hírek

Hírek

A GPU-n keresztül is követhetnek minket

A GPU-n keresztül is követhetnek minket

Hírfigyelő 22-02-04 1213

Alig néhány másodperc elég a beazonosításhoz, ez viszont hamarosan tovább gyorsul majd. A tavalyi évben a Pegasus kapcsán kirobbant botrány váltotta ki a legnagyobb visszhangot a sajtóban, dacára annak, hogy eközben folytatódott a globális lehallgatás gyakorlata, ezen a területen ráadásul a nyugati államok után Kína is igyekszik komoly szereplőként megjelenni. A napokban egy érdekes veszélyforrásra hívták fel a figyelmet, eszerint már a grafikus vezérlőnkön keresztül is követhetők vagyunk.

A teljes terjedelmében közzétett tanulmányban francia, izraeli és ausztrál szakemberek figyelmeztetnek arra, hogy a grafikus vezérlő hardverén keresztül is lehetővé válhat a felhasználók nyomon követése, mégpedig a böngészőkön belül, az egyes weboldalakon keresztül. Állításuk szerint ez viszonylag gyorsan megvalósítható, hamarosan pedig még tovább csökken a megfelelő azonosításhoz szükséges idő, mivel a felhasznált API, a WebGPU, további funkciókat tesz majd elérhetővé. A magyarázat alapján a sorozatgyártás során keletkező, meglehetősen apró eltérésekre vadásznak, elsősorban a grafikus vezérlő részletes vizsgálatával, amelynek részeként a DrawnApart névre keresztelt megoldás short GLSL vertex műveleteket hajt végre, megelőzve ezzel a feladat szétosztását, lehetővé téve a vizsgálat gyors megismétlését és az eredmények (így például a végrehajtáshoz szükséges idő) gyors összehasonlítását.

A fenti eljárással felvázolhatók az egyes grafikus vezérlők közötti apró eltérések, ezzel pedig lehetővé válik a felhasználók nyomon követése. A tanulmány, amelynek készítői valószínűleg a világon először vették szemügyre a hardveres beazonosítás ezen módszerét, kiemeli, hogy az azonos konfigurációk közötti különbségek kimutatása akár másfélszer gyorsabb lehet, mint a jelenleg alkalmazott, úgynevezett „online fingerprinting” módszerek esetében, jelen pillanatban ehhez 8 másodpercre van szükség, mivel azonban a WebGPU további fejlődése hamarosan a vertex mellett a compute shader műveletek bevonását is lehetővé teszi, a pontosság 98 százalékra lesz növelhető, a szükséges idő pedig mindössze 150 milliszekundum lesz, ami azt jelenti, hogy a káros weboldalon elvégzett egyetlen téves kattintással beazonosíthatók leszünk.

Az API fejlesztéséért felelős Khronos már szintén vizsgálja a problémát, egyelőre néhány potenciális megoldási lehetőséget sorolnak fel saját dokumentumukban.

I Forrás: A GPU-n keresztül is követhetnek minket

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó