Az új autó egyre inkább luxusnak számít Magyarországon. A válaszadók csupán 10%-a vásárolt új autót az utóbbi években, a többiek szinte kivétel nélkül használtan vették jelenlegi járművüket. A használtautó-vásárlók fele magánszemélytől vette a gépkocsit, míg valamivel több mint 39 százalékuk kereskedőtől vásárolt. Elenyésző, mindössze fél százalék a lízingelt autók aránya a magánszemélyeknél.
A Kovács Autóalkatrész Kft. kutatása szerint a magyarországi járműállomány átlagéletkora több mint 16 év, a kérdőívet kitöltők 62 százaléka 15 évesnél idősebb autót vezet, minden negyedik válaszadó pedig 20 évnél is idősebb járművet használ napi szinten. Új, 5 évnél fiatalabb autóval csupán a résztvevők 5 százaléka rendelkezik, a többség tehát használt járművel jár, és hosszú távra tervez vele.
Nap mint nap a volán mögött
A magyarok nem csupán birtokolják az autóikat, aktívan használják is azokat. A válaszadók 73 százaléka minden nap autóba ül, míg további 20 százalék heti több alkalommal vezeti a járművét. Ez azt jelenti, hogy a megkérdezettek több mint 90 százaléka rendszeres autóhasználó. A ritka – havi egy-két alkalommal történő – használat szinte elhanyagolható: mindössze 1 százalék alatti arányban fordult elő a mintában.
Sok autó parkol a szabad ég alatt
Az autók tárolása vegyes képet mutat: a megkérdezettek 42,6 százaléka garázsban, míg 28,7 százaléka udvaron belül parkol. Ugyanakkor 25,9 százalék az utcán hagyja az autóját, míg mélygarázsban mindössze 0,7 százalék tartja azt.
„Ez azt jelenti, hogy a járművek többsége nincs fedett helyen, ami hosszú távon fokozott igénybevételt jelent, a napsütés, csapadék és fagy nyomot hagy a karosszérián és az alkatrészeken” – hívta fel a figyelmet a kutatást készítő Kovács Autóalkatrész alapító-ügyvezetője.
Barkácsoló autós nemzet
A felmérés arra is fényt derített, hogy a magyar autós saját kezűleg szerel: 96,3 százalék végez kisebb karbantartásokat otthon. A leggyakoribb tevékenység az ablaktörlő lapát, izzó, kerék, akkumulátor vagy pollenszűrő cseréje. Sőt, nem ritka az sem, hogy a komolyabb beavatkozásokat is otthon végzik: 35,5 százalék saját maga szereli az autóját! Bár a többség (59,6%) még mindig szakemberhez fordul – főként márkafüggetlen autószerelőhöz –, csupán 5 százalék választja a költségesebb márkaszervizeket. „A számok alapján kijelenthető, hogy a magyar autós a költséghatékony megoldásokat keresi” – fogalmazott Kovács István.
Az alkatrészek beszerzését is saját kézbe vették az autósok, a válaszadók 73,3 százaléka elsősorban online vásárol autóalkatrészt, míg a hagyományos bolti vásárlást csak 26,4 százalék preferálja. Hipermarketekben vagy nagyobb bevásárlóközpontokban szinte senki nem vesz alkatrészt – ez a válaszok mindössze 0,3 százalékában jelent meg.
Megoldás a régi autók alkatrész gondjaira
„Havonta több mint húszezer ember vásárol nálunk, akiknek körülbelül 85%-a online, az ország egész területéről rendel” – számolt be róla Kovács István. „Az évek során azt tapasztaltuk, hogy egyre több autótulajdonos szembesül azzal a problémával, hogy a 15 évnél idősebb járművekhez egyre nehezebben talál alkatrészt, sok gyártó ugyanis ekkorra leállítja az adott típushoz kapcsolódó alkatrészek gyártását.”
Ez komoly kihívást jelent a 20 évnél is idősebb autók tulajdonosainak, hiszen gyakran csak bontóból vagy utángyártott forrásból szerezhetők be a szükséges elemek.
„Az ezeket gyártó cégek viszont részletes hibastatisztikát vezetnek az idősebb járművekre jellemző problémákról, és ezekhez igazítják a gyártást, ezekhez az alkatrészekhez hozzáférést biztosítunk, így vásárlóink megtalálhatják a megoldást akkor is, ha régebbi autóhoz keresnek alkatrészt.”
A Kovács Autóalkatrész létrehozta az egyedi alvázszámalapú keresőt úgynevezett robbantott ábrás felülettel, amely különösen a magánszemélyek számára lehet hasznos.
„A felhasználó egyértelmű vizuális ábrák segítségével választhatja ki a szükséges és kapcsolódó alkatrészeket, így nem kell bonyolult szakkifejezésekkel bajlódnia, a laikusok is egyszerűen eligazodnak a képek alapján” – magyarázta az ügyvezető.
Az eredmények a Kovács Autóalkatrész Kft. webáruház által végzett kérdőíves kutatásból származnak, amit közel 2000 magyar autótulajdonos töltött ki. A kutatást a cég saját követőinek körében végezte, hogy jobban megismerje autóhasználati szokásaikat. A felmérés és a szakértői tapasztalat is azt mutatja, hogy a magyar autós közösség tudatos és költségérzékeny, gondoskodik az öreg autójáról, akár saját kezűleg is. A vásárlók igénylik a tanácsadást, a segítséget, amely már a legtöbb webáruház, így a Kovács Autóalkatrész esetében is adott: szakértő ügyfélszolgálat fogadja az érdeklődők hívásait, üzeneteit.