Friss hírek

Versenypiaci hírek

Kik Európa innovátorai?

Kik Európa innovátorai?

Hírfigyelő 25-04-01 1054

Kik Európa innovátorai? Kijött a szabadalmi lista- ezek az országok és cégek vezetnek. 2024-ben is magas volt a szabadalmi aktivitás, közel 200 ezer szabadalmi bejelentést tettek az Európai Szabadalmi Hivatalhoz – derült ki szervezet közléséből.

A legtöbb bejelentés a számítógépes technológia területére érkezett. Ezt követte a legerősebb növekedést felmutató „elektromos gépek, berendezések és energia” szektor, amelyet elsősorban a tiszta energia technológiák, köztük az akkumulátorinnovációk hajtottak. Harmadik helyen szerepelt a digitális kommunikáció, amelyet az orvosi technológia, majd a közlekedési szektor követ.

A benyújtott szabadalmak terén ugyanakkor nem dominálnak az EU-központú vállalatok: az első ötben távol-keleti, illetve amerikai cég található. A legnagyobb európai szereplő, a Siemens a hatodik helyre került fel.

A legtöbb bejelentést adó vállalatok rangsora, és szabadalmi bejelentések száma:

  1. Samsung (5107)

  2. Huawei (4322)

  3. LG (3623)

  4. Qualcomm (3015)

  5. RTX (2061)

  6. Siemens (1830)

A teljes lista elérhető itt.

Kik adnak be szabadalmakat?

Szervezeti megbontás szerint a legtöbb szabadalmi bejelentést (71%) a nagyvállalatok adtak be, melyet a KKV-k, egyéni bejelentők (22%), illetve az egyetemek, kutatási intézmények (7%) követnek.

Míg a legtöbb innovációs bejelentés az USA-hoz kötődik, az európai országok tekintetében a toplista így alakult:

  1. Németország (25033 szabadalmi bejelentés)

  2. Franciaország (10980 szabadalmi bejelentés)

  3. Hollandia (7054 szabadalmi bejelentés)

  4. Svédország, (4936 szabadalmi bejelentés)

  5. Olaszország (4853 szabadalmi bejelentés)

Magyarországról 139 szabadalmi bejelentést regisztrált a szervezet, ezzel hazánk Görögország (107 bejelentés) és Szlovénia (156 bejelentés) között foglal helyet. Közvetlen szomszédaink közül Szlovákia 62 bejelentéssel, Románia pedig 63-mal szerepel a listán, míg Ausztriából 2146 szabadalmi bejelentés érkezett.

Tavaly az európai szabadalmi bejelentések negyedében legalább egy női feltaláló is szerepelt. A legtöbb női innovátort felmutató ország közé Spanyolország (42%), Belgium (32%) és Franciaország (31%) tartozik.

A legnagyobb európai szereplő

Legnagyobb európai, vállalati szereplőként, a Siemens 1830 szabadalmat adott be a tavalyi év során, melyek negyede a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia területére vonatkozott. A német székhelyű technológiai vállalat munkatársainak közel 16 százaléka dolgozik a kutatás-fejlesztés területén, mely tevékenységre tavaly 6,3 milliárd eurót fordított a cég. Az alkalmazottak hozzávetőlegesen 5 300 újítást jelentettek be világszerte. Ez éves szinten számolva – 220 munkanappal – napi 24 innováció.

A Siemens így világszerte összesen 41 700 engedélyezett szabadalommal rendelkezik. A vállalat megoldásai többek közt az intelligens adatelemzéstől, a digitális ikrek szimulációjáig terjednek, hozzájárulva a hatékonyabb és fenntarthatóbb gyártáshoz, energiaellátáshoz, mobilitáshoz és infrastruktúrához.

I Forrás: ÜHI

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
 KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók
Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók
Így készüljenek fel a társasházak a Wekerle+ programra
Így készüljenek fel a társasházak a Wekerle+ programra
TAO-csoport: az ajtók záródnak
TAO-csoport: az ajtók záródnak
A GARTNER 8000 négyzetméterrel bővítette raktárkapacitását a gyáli Prologis Parkban
A GARTNER 8000 négyzetméterrel bővítette raktárkapacitását a gyáli Prologis Parkban
Új QR-kódok jönnek a boltokba, a kassza is kiszűrheti a lejárt élelmiszereket
Új QR-kódok jönnek a boltokba, a kassza is kiszűrheti a lejárt élelmiszereket
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik