2024. május 12., vasárnap - Pongrác

Versenypiaci hírek

Lefagyó napelemes piac

2023-06-29 502

Miközben a napelem üzletág egész Európában dübörög, és soha nem látott méretekben telepítik a háztartási, vállalati kis erőműveket, sok esetben energiatároló berendezésekkel egyebkötötten, addig Magyarországon mintha ez az iparág afféle tetszhalott állapotban lenne már hónapok óta.

Igaz, ha pusztán az újonnan létesülő erőművek teljesítményét nézzük, akkor látszatra minden rendben van, azonban a számok mögé nézve drámai változás van kibontakozóban.

Kihívás előtt a napelem telepítő vállalatok

A lakossági fogyasztók körében nagy a bizonytalanság, hiszen továbbra sem tisztázódott a tavaly életbe lépett módosulások sora. Nem lehet tudni, hogy mire valaki elszánja magát egy ilyen beruházásra, netán össze is gyűjti az ahhoz szükséges összeget, érvényesek lesznek-e még azok az előírások, amelyekhez korábban igazodott. Szenyán Endre, a szektor egyik legjelentősebb vállalkozása, a kivitelezőként és oktatócégként is működő A1 Solar Kft. ügyvezetője szerint ez a bizonytalanság nemcsak a megrendelőket érinti, de jelentős elvándorlást okoz a szakmából, amit később akkor is nehéz lesz majd helyreállítani, ha újból beindulnak a pályázatok és felpörögnek a megrendelések. – Az, hogy átmenetileg megszűnt a visszatáplálási lehetőség az újonnan létesülő napelemes rendszereknél, illetve nem lehet tudni részleteket az idei év végével megszűnő szaldós elszámolás után életbe lépő úgynevezett bruttó elszámolásról, olyan nehézségeket okoz ezen a piacon, amire felelős vállalatvezetőként nehéz felkészülni – mondta. Példaként említette, míg ők korábban akár húsz kivitelező csapattal is dolgoztak, hogy teljesíteni tudják a megrendeléseket, mára ez drasztikusan lecsökkent, ilyen kiszámíthatatlan körülmények között alig két-három brigádnak tudnak munkát biztosítani.

A bizonytalanság hatása a szakmára

A megbízható szakemberek, akik komoly szaktudás birtokában vannak és kellő tapasztalattal rendelkeznek a napelemek telepítése terén, lassan az országból is elmennek. Kezd kialakulni az a helyzet, mint amit a 90-es évek elején tapasztaltunk, vagyis, hogy a minőségi munkaerő elvándorol. Teheti, hiszen akár Ausztriában, akár Lengyelországban könnyen kap a napelemes szektorban jól fizető munkát, de hamarosan startol a szlovák, román és a szlovén piac is. Ott önerőből, vagy némi pályázati lehetőséggel egyre többen arra törekszenek, hogy áttérjenek az alternatív energiára és egyelőre nincsenek hálózati csatlakozási problémák sem.

Az A1 Solar Kft.-hez úgy érkezett be júniusban 19 alvállalkozói jelentkezés (1-5 fős vállalkozások vezetőitől), hogy egyáltalán nem futnak ilyen típusú hirdetések. Félő, ha nem módosul nagyon gyorsan a szabályozói környezet, akkor ezek a szakamberek szakmát váltanak, esetleg külföldre mennek és az újrainduló piacon nem lesz, aki első osztályú minőségben munkát tudjon végezni. Ez különösen azok számára lesz fájó, akik a lassan 2 éve húzódó 100%-os támogatási intenzitású pályázaton nyertek támogatást napelemes rendszerek telepítésére.

Érdemes előre gondolkozni

A jelenlegi helyzetben is érdemes elgondolkodni a napelem telepítésén, mielőtt az első osztályú munkaerő hiánya és a kedvezőtlenebb feltételek megjelennek a napelemes piacon. Bár jelenleg bizonytalanság övezi a területet, a beruházás továbbra is megtérülő lehet. Akár két-három év alatt visszakaphatjuk a befektetett összeget, még akkor is, ha nem termelünk vissza energiát a hálózatra. Ehhez ráadásul nem szükséges pályázati lehetőség sem, hiszen a számítások a tisztán piaci viszonyokra vonatkoznak. Aki előrelátó és okosan tervez, annak érdemes minél előbb cselekednie Magyarországon is, még akkor is, ha jelenleg nincs elérhető pályázati finanszírozás. A saját napelemeink által termelt energia felhasználása jobban megéri vállalkozásunk számára, mint a hálózatról piaci áron megvásárolni az áramot.

További információ: Kufár Róbert | KRQ | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

More details
HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

More details
ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

More details
Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details