2025. december 7., vasárnap - Ambrus

Versenypiaci hírek

Lakhatási krízis, elemzés, javaslat

2023-03-20 541

A 2022-es lakásépítési adatokra reagált az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), egyben kitért az Európa-szerte tapasztalható „lakhatási krízis” magyar okaira. A szövetség a helyzet elemzése mellett javaslatokat tett a lehetséges megoldásokra is mind a kormányzat, mind az építőipari szereplők számára.

A használatba vett új lakások számának növekedése a vidékre jellemző, a falusi CSOK kedvező hatása és a 2020-2021-ben, az építések indulásakor meglévő kedvezőbb hitel-kamat környezet itt érvényesült jobban – így kommentálta a szakszövetség a tavalyi lakásépítésekről és kiadott építési engedélyekről 2023-ban megjelent legfrissebb adatokat. A korábbi évekhez mérve a kiadott építési engedélyek száma és a megvalósuló lakásszám közötti különbség jelentős növekedése arra utal, hogy a megrendelők előkészítenek, de egyre többen kivárnak.  Az oka Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint a Magyarországon is jelentkező, Európában tapasztalható „lakhatási krízis”. Ennek „magyaros változata” a lakásvagyon műszaki állagának gyors romlása, öregedése, ahol a tulajdonos nem költ megfelelően a lakásfelújításra, a lakhatás minőségére – tette hozzá, megjegyezve, hogy a drasztikus áremelkedések következtében ez még inkább így alakul.


 

HA SZIGETELÉS AKKOR NÉZZEN BE HOZZÁNK, vagy várjuk érdeklődését telefonon! Turai fatelep
 
☎️06 70 77 87 972 vagy 06 70 777 99 82

 


A lakosság lakáscélú megtakarítása ugyanis nem elegendő a feladatok finanszírozásához, mindenképp hitelekre van szüksége. Kétszámjegyű kamatok mellett a lakosság azonban nem vesz fel lakáscélú hitelt, kivárás tapasztalható – állapította meg az elnök. Ez is közrejátszott abban, hogy a múlt év második felétől az új építésekkel szemben a felújításokra került a hangsúly, különös tekintettel az energiatakarékosságot szolgáló munkákra. Megállapításuk szerint a kormány fontos intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy 2023-2024-ben a lakásépítés és a lakásfelújítás egyenrangú legyen, és lendületük ne törjön meg: ide sorolható az új építésű ingatlanok 5 százalékos áfatartalma, a falusi CSOK meghosszabbítása és a Babaváró hitel fenntartása.

Ugyanakkor az ÉVOSZ szerint további intézkedések indokoltak, amelyekhez a szövetség is javaslatokat fogalmazott meg. Mivel Magyarországon 2023-2024-ben elsődlegesen a forráshiány szab korlátot a lakásgazdálkodásnak és  nem kapacitáshiány, ezért az ÉVOSZ javaslatai a forrásbővítésére irányulnak a közösségi (állami) és a magán (lakossági) oldalon egyidejűleg. 


HA SZÁMÍT A JÓ ÁR - ameddig a készlet tart! 2. osztályú deszka ideiglenesen készleten a  Turai fatelep ráktárkészletén, ?bruttó: 99 000 Ft / m3 ? ☎️06 70 77 87 972 vagy 06 70 777 99 82

 

 


 Az ÉVOSZ javasolja, hogy a rendezett költségvetési kapcsolatokkal működő vállalkozásoknál a munkaadó adó- és járulékmentesen adhasson egy alkalommal maximum 10 millió forint munkáltatói hitelt vagy vissza nem térítendő támogatást új építésű lakáshoz a munkavállalónak, felújításnál pedig maximum 5 millió forintot.

  • Javasolják az energiatakarékos városrész-rehabilitációs programok elindítását.
  • A lakásár-családi jövedelem olló erős nyílására tekintettel javasolják az úgynevezett „támogatott nonprofit lakásépítési módszer” bevezetését, amelynek alkalmazása során az állam, az önkormányzat a fejlesztéshez a terület biztosításával és közművesítéssel járulhat hozzá, illetve ráépítési jogot adhat. A fejlesztést nonprofit szervezet bonyolítaná le, ezzel biztosítva a lakások alacsonyabb árát.
  • Az ÉVOSZ szorgalmazza, hogy a családi otthonteremtési támogatási programok és kedvezményes áfa előírások feltételrendszere legyen hosszabb távon stabilan kiszámítható, és határidők nélküli. 
  •  Végezetül az ÉVOSZ iparosított lakásépítési és felújítási technológiák kifejlesztésére és gyártására irányuló újabb innovációs pályázat kiírását is javasolja és szorgalmazza a kormányzat komplex, hosszú távú lakásgazdálkodási stratégiájának elkészítését.


 I Forrás: CSOK Otthonteremtési kedvezmények blogspot

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

More details
A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

More details
Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

More details
60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

More details
ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

More details
Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője