2026. április 30., csütörtök - Katalin, Kitti

Versenypiaci hírek

Médiaajánló Ezért nyerte el David Chipperfield az építészeti Nobel-díjat!

2023-03-20 827

A Pritzker Építészeti Díjat az építészek Nobel-díjának is szokás nevezni. Idén Sir David Chipperfield kapta a neves kitüntetést, aki tavaly Velencében alkotott nagyot. Számtalan sikeres projektet tudhat magáénak, többek között Berlinben is letette a névjegyét.

Sir David Alan Chipperfield az 1979-ben alapított díj 52. nyertese, az átadóra Athénban kerül majd sor májusban. Az értékelésnél az építészt úgy jellemezték, mint aki munkássága során fizikailag és kulturálisan is tartós struktúrákat hoz létre, miközben az idővel és a hellyel folytat párbeszédet. Ez a megfogalmazás többet között a kitüntetett egyik legutóbbi munkáját is jellemzi, amelynek során a velencei Régi Prokurátus épületét megújították.

Tavaly nagyot alkotott Velencében

A projekt meglehetősen ambíciózus volt, ami azért is kiemelkedő teljesítmény, hiszen Velence különleges építészeti gyöngyszemei közül egyet úgy varázsolt újjá, hogy megőrizte a város műemléki örökségét. A velencei Szent Márk téren található Procuratie Vecchie (Régi Prokurátus) palotájában az 1800-as évek közepétől működött a Generali biztosító központja, amely a felújítás és modernizálás után 2022 áprilisában nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt 500 év után először.

Az építész a munka kezdetén azt mondta a Régi Prokurátus épületéről, hogy a fantasztikus homlokzat mögött az épület belső terei meglehetősen kaaotikus állapotokat tükröznek az évszázadok során végzett átalakítások miatt, ezért elveszítette sajátos jellegét. Az épületet nagyon hosszú időn át elhanyagolták, vagyis szinte újjá kellett varázsolni, a legutóbbi évszázadokban rárakódott civilizációs rombolásoktól meg kellett szabadítani. Többek között az első emeleten található freskók és falfestmények teljes egészükben visszakapták régi pompájukat.

A Szent Márk tér északi oldalán álló épületet Ziani dózse rendeletére építették 1172 és 1204 között velencei–bizánci stílusban, majd 1538-ban építették újjá reneszánsz stílusban, miután leégett. A három tömbből álló épület homlokzatát oszlopos árkádok díszítik. A 16 ezer négyzetméter alapterületű épületben egy, a biztosító által alapított új karitatív intézmény kap helyet, hiszen a Generali székház már 1990-ben a Velencéhez közeli Mogliano Venetóba költözött.

A David Chipperfield Architects egy olyan ötlet mentén dolgozta ki a projektet, amelyet nem egyetlen építészeti irányzat határoz meg, hanem olyan innovációk, amelyek az épület egészét rugalmas látásmóddal közelítik meg, miközben természetesen megőrizték az évszázados értékeit. Az 5 évig tartó restaurálási és újjáépítési folyamatot a Generali Real Estate irányította, és a műemléképület a Generali "The Human Safety Net" programjának otthona lett, amelynek küldetése, hogy támogassa a kiszolgáltatott körülmények között élőket a bennük rejlő lehetőségek felszabadításáért.

IA teljes cikk: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Az Ares Management logisztikai parkokat értékesít Csehországban és Magyarországon

Az Ares Management logisztikai parkokat értékesít Csehországban és Magyarországon

More details
A munkatér-kialakítás stratégiai eszközzé vált a bérbeadásban

A munkatér-kialakítás stratégiai eszközzé vált a bérbeadásban

More details
A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

More details
BorsodChem:

BorsodChem: "Komoly feladat megszerettetni a kémiát"

More details
Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

More details
Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

More details
Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

More details
A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője