2025. augusztus 23., szombat - Bence

Versenypiaci hírek

Döntött a kormány, itt az újabb, cégeket érintő lépés

2022-12-16 932

Megkapják a veszélyhelyzeti ellátást azok a kis cégek, amelyeknek eddig nem volt 2023-tól élő áramszerződése. Az erről szóló határozat kedd este jelent meg.

Jelenleg is vannak olyan kisvállalkozások, melyeknek december végén kifut az áramellátási szerződése. Most nekik próbál meg segítséget nyújtani a kormány a kedd esti Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében. Januártól ugyanis az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult fogyasztók áramellátását a döntés az úgynevezett veszélyhelyzeti átmeneti villamosenergia-ellátás biztosításával kívánja rendezni.

Ezt a lehetőséget a valóban kis cégek kapják meg, hiszen feltétele, hogy 2022-es tényleges fogyasztása nem haladja meg a 2 gigawattórát.

További fontos részlet, hogy csak azok élhetnek ezzel, melyek a keddi hatálybalépését megelőző napon még nem rendelkeztek januártól élő áramszerződéssel, sem elfogadott ajánlattal.

Így tehát ezek a cégek szerdától jövő hétfőig, vagyis december 19-ig jelentkezhetnek az ellátásra, és az e-mail-címük megadásával nyilatkozatot kell tenniük az MVM Next honlapjának külön e célra létrehozott felületén. A határidővel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy az jogvesztő.

A teljes cikk: Döntött a kormány, itt az újabb, cégeket érintő lépés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Miért buknak meg tömegesen az AI-projektek?

Miért buknak meg tömegesen az AI-projektek?

More details
CA Immo teljesen kiadta a felújított varsói irodaházát

CA Immo teljesen kiadta a felújított varsói irodaházát

More details
Kínálati hiány a prágai irodapiacon

Kínálati hiány a prágai irodapiacon

More details
Képes felismerni az AI, hogy mi AI? – Kína új kutatása válaszol

Képes felismerni az AI, hogy mi AI? – Kína új kutatása válaszol

More details
A lengyel logisztikai piac a stabilizáció jeleit mutatja

A lengyel logisztikai piac a stabilizáció jeleit mutatja

More details
A cseh ipari ingatlanpiac újrakalibrálási szakaszba lépett

A cseh ipari ingatlanpiac újrakalibrálási szakaszba lépett

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője