2026. április 26., vasárnap - Ervin

Versenypiaci hírek

Nagyon visszaesett a legendás tokaji aszú forgalma: ezt isszák most leginkább a magyar vásárlók

2022-10-07 807

Napjainkban egyre népszerűbb és terjed a közösségi finanszírozás Magyarországon is. Tokaj-Hegyalján például bárki örökbe fogadhat egy szőlőtőkét, és egy év után, fáradozások nélkül, akár a saját névvel ellátott borát is kézhez veheti - tájékoztatta az Agrárszektort Takács Valéria, a Brancs közösségi finanszírozási portálon feltűnt MyWine alapítója és Takács István, borász. Hozzátették, fontos új értékesítési csatornákat keresni, amelyekkel könnyebben el lehet jutni a fogyasztókhoz.

A Takács család szőlődűlőinek segítségével megvalósuló MyWine lényege pedig az, hogy habár személyesen a szőlő művelésében, szüretelésében nem kell részt vennie az „örökbefogadónak”, de rendszeresen kap tájékoztatást a munkafolyamatokról. Ugyanakkor akár dűlőtúrán is részt vehet és személyesen is megismerheti az ültetvényeket. A két szakemberrel emellett arról is beszélgettünk, milyen hangulat uralkodik jelenleg a hazai szőlész-borász ágazatban, mik a trendek a tokaj-hegyaljai borvidéken, mi a helyzet most a legendás aszúval, illetve hogyan változtak a fogyasztói szokások az utóbbi időben.

Jelenleg elképesztő áremelkedések sújtják szinte minden iparág és termelőszektor szereplőjét. Gondolhatunk itt akár az energiaárakra, vagy a különböző alapanyagköltségekre is. A magyarországi szőlész-borászatokat sem kíméli az idei év, ráadásul az aszály is súlyos nehézségeket okozott az idén. Mennyire nyújthat most megbízható megélhetést itthon a szőlészet, borászat?

Mi 20 hektár saját területen gazdálkodunk itt a tokaj-hegyaljai borvidéken. Idén mi is szembesültünk azzal, hogy az inputanyag-árak 20-30 százalékkal megemelkedtek, emellett egyre nehezebb idénymunkásokat találni. A rendkívüli aszály komoly gondokat okozott a borvidéken, az elsődleges szüreti eredmények alapján a számítottól körülbelül 30 százalékkal kisebb a termés mennyisége. Ez a csökkenés leginkább a hárslevelű fajtánál jelentkezik, ahol nagyon apró bogyók lettek a fürtökön, ebből eredően kicsi lényeredékkel. Ugyanakkor az eddig leszüretelt szőlőből készült borok minősége jónak ígérkezik. Már van kierjedt borunk, ami nagyon jó savszerkezetű, és finom ízekkel bír.

Mi a megtermelt szőlő több mint felét bogyóként értékesítjük, a kisebbik részét pedig mi magunk dolgozzuk fel. Bízunk abban, hogy boraink elnyerik az érdeklődők és a fogyasztók elismerését.

A felvásárlási árakkal szinte minden évben akadnak problémák, a termelők ugyanis nehezen tudják érvényesíteni elképzeléseiket. Idén hogyan alakulnak, alakultak az árak?

A tavalyi árakhoz képest idén nagyon minimális emelést hajtottak végre a felvásárlók, illetve megszüntették a korábban gyakorlatban lévő mustfokonkénti árdifferenciált árképzést. Míg korábban érdekeltek voltunk abban, hogy magasabb cukortartalmú és minőségű szőlőt értékesítsünk, ez a gyakorlat az idén megszűnt, vagyis mindegy, hogy milyen minőségű szőlőt adunk át a felvásárló cégnek, az csak egyforma áron hajlandó azt megvenni.

A teljes cikk: Nagyon visszaesett a legendás tokaji aszú forgalma: ezt isszák most leginkább a magyar vásárlók

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üzleti hírszerzés, biztonság

Error: No articles to display


 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

More details
Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Lassulás után is stabil kilátások a román logisztikai piacon

Lassulás után is stabil kilátások a román logisztikai piacon

More details
Kormányváltás és ingatlanpiac: hosszú távon még sok a kérdőjel

Kormányváltás és ingatlanpiac: hosszú távon még sok a kérdőjel

More details
Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

More details
11 millió gallon fenntartható repülőgép-üzemanyag válik elérhetővé

11 millió gallon fenntartható repülőgép-üzemanyag válik elérhetővé

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője