2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Versenypiaci hírek

65 cég több száz állásajánlat az Óbudai Egyetem Állásbörzéjén

2022-10-05 789

Soha ennyi kiállító nem vesz részt az Óbudai Egyetem Állásbörzéjén, mint most, október 4-én és 5-én. Az eseményt elsősorban a felsőoktatásban tanuló, állást kereső vagy gyakorlati hely iránt érdeklődő hallgatók számára hívták létre. Az első számú célunk az, hogy a személyes jelenléttel összekössük egyetemünket az ipari kapcsolatokat jelentő cégekkel, azaz a munkaadókat és hallgatóinkat, a leendő munkavállalókat, ezzel is segítve őket abban, hogy a legjobb lehetőségek közül választhassanak - hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente, az egyetem rektora a kétnapos rendezvény nyitóeseményén.

Az őszi rendezvény már 29. a sorban. A kiállítók többsége a legjobban futó, legsikeresebb szférákban működik. Hatvanöt cég, 300-nál is több állásajánlattal várja az érdeklődőket, többek közt az informatika, a logisztika, az autó- és az energetikai-, idén először pedig az építőipar területéről is.

Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a tehetséges diákjaink, végzős mérnökeink megtalálják a végzettségüknek és igényeiknek leginkább megfelelő állást, ennek érdekében igyekszünk megfelelő fórumot és helyszínt biztosítani a munkaerő-piaci kereslet és kínálat találkozásának. Az egyetem vezetése elkötelezett a folyamatos fejlődés és a megújulás mellett, ami számos területen tetten érhető - hangsúlyozta a rendezvényt megnyitó köszöntőjében Prof. Dr. Kovács Levente. Mint fogalmazott: a modellváltással kialakított stabilitás, növekedés, új lehetőségek hozzájárultak ahhoz, hogy az egyetem híre, a képzések színvonala és ezáltal keresettsége is jelentősen növekedjen. A fokozódó érdeklődést a jelentkezők száma is tükrözi. A felvételi adatok szerint az Óbudai Egyetem évek óta az egyik legjelentősebb - idén a 8. - legnépszerűbb, műszaki értelemben pedig a leggyakorlatorientáltabb felsőoktatási intézménye, ami igazolja a képzési stratégia pozitív fogadtatását.

Időpontok és helyszínek: október 4. Óbudai Kampusz, 1034 Budapest, Bécsi út 96/b; október 5. Józsefvárosi Kampusz, 1084 Budapest, Tavaszmező utca 14-18. G épület, mindkét napon 9-től 16 óráig látogatható az esemény.

Bővebb információk: https://allasborze.uni-obuda.hu/

I Forrás: Üzleti Hírszerzés
 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője