Friss hírek

Versenypiaci hírek

Elon Musk mégis megvásárolhatja a Twittert

Elon Musk mégis megvásárolhatja a Twittert

Hírfigyelő 22-10-05 964

Felfüggesztették a Twitter tőzsdei kereskedését, miután elterjedt a hír, hogy Elon Musk ismét ajánlatot tesz a cég megvásárlására. A Bloomberg értesülései szerint az eredeti ajánlati áron, részvényenként 54,20 dollárért venné meg a Twittert Musk. A Twitter mindössze annyit közölt, hogy megkapta az ajánlatot. A vállalat részvényei 23 százalékot emelkedtek.

Elon Musk idén tavasszal adott 44 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot a közösségi médiaplatformra. Az üzletet már meg is kötötték, ám a milliárdos üzletember később az automatizált és spamfiókok számára vonatkozó hiányos információkra hivatkozva visszalépett, és megpróbált kihátrálni.

A cég ezután pert indított Musk ellen. A vállalat álláspontja szerint az automatizált fiókokra való hivatkozás csak egy kifogás, és a valódi ok az üzleti környezet megváltozása.

A tárgyalás október 17-én kezdődne, előtte azonban még van lehetőség peren kívül megegyezni. Musk ajánlata azonban azt mutatja, hogy ügyvédei szerint valószínűleg elveszítené a pert.

I Forrás: telex.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka