2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Versenypiaci hírek

Itt az első magyar robotgyár!

2021-12-16 888

Három éven belül több ezer robot fog besegíteni Magyarországon a vendéglátásban és az egészségügyben a hazai fejlesztésű fertőtlenítő, felszolgáló és nővér robotokat is készítő Enjoy Robotics Zrt. szerint.

A robotok fejlesztésével, gyártásával, és forgalmazásával foglalkozó cég Fülesden építette fel 2500 négyzetméteres üzemét, amely az első magyar robotgyár. A társaság a Debreceni Egyetem Műszaki Karával együttműködve a nemzetközileg is versenyképes hazai robotikai ipar hosszútávú fejlesztését célozza - hangsúlyozta Csizmazia Tibor, az Enjoy Robotics Zrt. vezérigazgatója.

Eddig félmilliárd forintot fordítottak a beruházásra, és 70 millió forint pályázati támogatásból eszközöket vásároltak, és napelemet telepítettek. Egy robot ára jelenleg 4 millió forint, az első prototípusok az idén, a második fél évben készültek el, a kisszériás sorozatgyártás pedig jövőre, év elején indulhat.

A járvány világméretű terjedése bizonyította, hogy a robotok a vírus elleni védelem hatékony eszközei, emellett segítséget nyújtanak az egészségügyben és vendéglátásban tapasztalható munkaerőhiány enyhítésében. A három éve bemutatkozott Enjoy Budapest robotkávézó mintájára hamarosan országszerte számos vendéglátóhelyen robotok vihetik ki az asztalokhoz az ételeket és az italokat, miközben szórakoztatják is a vendégeket, köszönhetően egy magyar innovációnak.

Csizmazia Tibor elmondta: a kávézó üzemeltetési tapasztalatai alapján kidolgoztak egy komplex rendszert. Egyetemi és szakmai partnereikkel két év alatt felzárkóztak a nemzetközi piacvezető gyártókhoz, és emellett megoldást találtak egy európai sajátosságra, a soknyelvűségre. Olyan kommunikációs rendszert építettek, amelynek alapja a robot egyszerű taníthatósága. Segítségével a robot néhány hónap alatt a munkája során elhangzó kérdések 80-90 százalékára képes választ adni. A megoldás bármilyen nyelven működik, így megnyithatja a nemzetközi piacra lépést a magyar robotgyártás számára - fejtette ki Csizmazia Tibor.

Jelenleg "érdeklődő fázisban" van a piac - mondta, mindenki keresi a megoldást, hogyan lehetne a munkaerőhiányt megoldani, a költségeket csökkenteni, a vírushelyzet kihívásaira válaszolni. Már 3 éven belül számítanak arra, hogy minden városban lesznek robotok az egészségügyben és vendéglátásban.  Európában Magyarországgal azonos a helyzet, így a robotfejlesztéssel és gyártással európai szinten az elsők között vannak a vezérigazgató szerint.

A fejlesztéseket a cégcsoport, külső vállalkozások, szakmai szervezetek és egyetemi partnerek segítségével valósították meg, nagyjából 35 ember dolgozott a projekten. A későbbiekben is erre támaszkodnak, csak a gyártáshoz terveznek alkalmazottakat felvenni. Pár éven belül óriásira nő a szolgáltatói robotikai piac és ezzel együtt a verseny is.

A vendéglátásban és egészségügyben alkalmazható robotok után az idősgondozás területén szeretnének segítséget nyújtani, melyen belül a robotok elláthatják az otthoni felügyelet és mérsékelhetik az idősek magányát.

A cégcsoport tagjai között az Enjoy Robotics Zrt. vezetőként irányítja robotfejlesztést, gyártást a hazai és nemzetközi kereskedelemet. Az E-Szoftverfejlesztő Kft. feladata a szoftver- és robotfejlesztés, robotgyártás. Privát felhőjében szoftverei több ezer ügyfél, 3 ezermilliárd forint értékű adatát tartja nyilván, vagyongazdálkodással, iratkezeléssel foglalkozik. Az E-Szoft Team Kft. helyszíni és távoli támogatást biztosít az egész ország területén az ügyfeleinek, telepíti és szervizeli robotokat. A Corvinext Kft. az Enjoy Budapest Café, a robot bemutató terem, gépjármű beállók, és kiszolgáló létesítmények tulajdonosa. Az Enjoy Apartman Hotel Zrt. 38 apartman és a robot kávézó üzemeltetésével támogatja a robotikai fejlesztéseket - ismertették.

I  Forrás: hrportal.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője