2026. június 14., vasárnap - Vazul

Versenypiaci hírek

Tízezer milliárd euró az európai vásárlóerő – infografika

2021-12-03 558

Minimálisan bővült csak az európai országok lakosságának vásárlóereje egy év alatt. Az egy főre jutó értéknél több mint harmincszoros különbség is előfordul, Magyarország továbbra is a 30. ebben a rangsorban. Az InfoTandem infografikája.

Az európai polgárok átlagosan 15 ezer eurót költhetnek 2021-ben különféle kiadásaikra, az élelmiszerektől kezdve a lakhatási költségeken és az elérhető szolgáltatásokon át a nyaralásig. A GfK legfrissebb vásárlóerő-tanulmánya során felmért 42 ország együttesen 678,4 millió lakosával számolva ez azt jelenti, hogy az európai népesség idei vásárlóereje tízezer milliárd euróra (egészen pontosan 10,2 ezer milliárdra) rúg. Az egy főre jutó nominális érték, ha minimálisan is – mindössze 1,9 százalékkal –, de nőtt az előző évhez képest.

Az országok közti differenciák persze óriásiak, különösen a lista két végét összevetve. Az éllovas Liechtenstein lakosai több mint 34-szer többet költhetnek fogyasztásra, illetve megtakarításra, mint a sereghajtó ukránok: előbbieknél 64,6 ezer, utóbbiaknál mindössze 1,9 ezer euró az egy főre jutó éves keret. A 42 vizsgált országból 16-nál magasabb ez az érték az európai átlagnál. A Top 10 tagjai minimum 55 százalékkal verik az átlagot, miközben a dobogó második és harmadik helyét elfoglaló Svájc és Luxemburg értéke jóval több mint duplája annak. Az élmezőny egyébként meglehetősen stabil, a korábbi felméréshez képest annyi változott, hogy a britek – főként az erősödő fontnak köszönhetően, két helyet javítva – bejöttek a 10. helyre, a szomszédos írek viszont kicsúsztak az élbolyból.

Magyarország helye is „stabil”: ugyanúgy a 30. pozícióban végeztünk, mint legutóbb. A 7643 eurós (a tavalyinál egyébiránt 11 százalékkal magasabb) egy főre jutó hazai vásárlóerő az európai átlag 51 százalékának felel meg. Országon belül vizsgálódva, Budapest első helyét semmi nem veszélyezteti, a maga 9722 eurójával (amely amúgy 35 százalékkal alatta van az európai átlagnak) 1328 euróval veri az ezüstérmes Komárom-Esztergom megyét az egy főre jutó értékek összevetésében. Az országos átlag fölötti mutatóval rajtuk kívül még Fejér, Pest és Veszprém megye dicsekedhet. Az utolsó helyen Szabolcs-Szatmár-Bereg áll, 5944 euróval, ami 78 százaléka az országos, illetve kevesebb mint 40 százaléka az európai átlagnak.

Mivel a GfK kutatása a városok, községek szintjére lebontva is méri a vásárlóerőt, érdekes adalék, hogy az ötezer főnél nagyobb (Budapesten kívüli) hazai települések listáját továbbra is Üröm vezeti, ahol az egy főre jutó vásárlóerő 60 százalékkal van az országos átlag felett. A tavalyi listához képest Paks feljött a második helyre, ahonnan Budaörs a negyedikre csúszott vissza. A bronz ezúttal Nagykovácsié.

I Forrás: ado.hu

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője