2026. július 2., csütörtök - Ottó

Versenypiaci hírek

A helyi közösségekkel összefogva 2021-ben összesen 30 közösségi tér, bölcsőde, óvoda és iskola újult meg, aminek a megvalósításához a Hankook 18 millió forinttal járult hozzá.…
A szövetségi konferenciák esetén az egy főre vetített gazdasági hatás 44%-kal magasabb, mint a teljes konferenciaszektor vonatkozásában – derül ki abból a kutatássorozatból, amely a…
A most éppen omikronnal fémjelzett covid-járvány sem tántorítja el a bécsieket attól, hogy a világ egyik legnagyobb szabadtéri jégpályáján, a Városházájuk előtti téren induljanak a…
Az ok természetesen a Kínában is megjelenő omikron-járvány elleni védekezés.
Miért éri meg letenni a nyelvvizsgát, ha egyébként nem lenne kötelező? Habár a pandémia alatt az egyetemi hallgatók mentesülnek a nyelvvizsga kötelezettsége alól, ez nem…
Úgy célozhatók a hirdetések, mintha az adott személyhez beszélnénk. Három meghatározó trend alakíthatja az idei évben az online marketinget: a videók előtérbe kerülése mellett az…
A kormány 30 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült videóüzenetében pénteken.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője