2025. december 4., csütörtök - Barbara, Borbála

Versenypiaci hírek

A Gazdasági Versenyhivatal és a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei konzultáltak a légitársaságok kereskedelmi gyakorlataival kapcsolatban felmerülő fogyasztói panaszokról, piaci anomáliákról és a szükséges teendőkről.
A közhiedelemmel ellentétben nem a nyugati társadalmak járnak élen a női munkavállalók felsővezetői pozícióban történő alkalmazásában – mondta a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánhelyettese.
A szabadság minden munkavállalónak alanyi jogon jár és elengedhetetlenül fontos a feltöltődéshez, regenerálódáshoz. A munkáltatónak is érdekében áll, hogy munkavállalói kipihenhessék magukat, ezáltal növelve későbbi…
A nyári kánikulában minden évben sokan döntenek a lakásaik hűtését szolgáló készülékek vásárlása mellett, az Euronics eladási adatai szerint ugyanakkor jelentősen növekszik azoknak a magyar…
A borszakma legfontosabb magazinja, az amerikai Wine Spectator díjazta a miskolctapolcai éttermet.  Elismerésben részesült az Avalon Ristorante a Wine Spectator 2022 Restaurant Awards díján, amely világszerte…
Ez a három első olvasatra nehezen kapcsolható össze, azonban a PTE Közgazdaságtudományi Kar hallgatóinak immár nem. Ha a gamifikáció kerül szóba, a legtöbben a kisgyermekek…
Kiugró a kereslet az egészséges termékek iránt. Tendenciaszerűen alakulnak át a magyar fogyasztók virtuális bevásárlókosarai: az egészségtudatos életmódot követők, a tökéletes nyári alakra vágyó fogyasztók…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

More details
Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

More details
Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője