Még 1996-ban dolgozták ki és mutatták be az első, titkosításra épülő támadás koncepcióját egy konferencián a Columbia Egyetemen, ekkor kezdtek komolyabban foglalkozni a kriptovirológia tudományával. Bár egyértelműen az internet jelentette a legnagyobb veszélyt a felhasználókra, már annak elterjedése előtt is megtalálták az emberek a módját annak, hogy bejussanak mások rendszerébe. 1989-ben tíz kórház kapott olyan flopilemezeket, amelyek állítólag AIDS-szel kapcsolatos kérdőíveket tartalmaztak, valójában azonban néhány nappal (egészen pontosan 90 bootszekvenciával, hogy ne legyen nagyon feltűnő) később lezárták az érintett gépet, és váltságdíjat követeltek tartalmukért cserébe.

Az első vírusok, amelyek ténylegesen képesek voltak titkosítani a számítógép adatait, 2005 környékén jelentek meg. Ebben az időben egyébként a legnépszerűbb próbálkozások továbbra sem a fájlok titkosítására koncentráltak, hanem egyszerűen zárolták a merevlemezt, a felhasználó előtt pedig úgy próbálták beállítani az esetet, mintha az FBI vagy valamelyik hasonló szerv foglalta volna le a PC-t. Ezek azért voltak kevésbé veszélyesek, mert az eltávolításukkal az adatok újra elérhetővé váltak.

Bár már ebben az időben is sokan bedőltek a csalásnak, a zsarolóvírusok hőskora 2013-ban kezdődött, a Cryptolocker megjelenésével. Ezek a kártevők titkosították az adatokat, a titkosítási kulcsot pedig elküldték a támadónak, így csak ő volt képes arra, hogy visszaállítsa az eredeti állapotot. Nyilvánvalóan semmilyen garancia sincs arra, hogy a váltságdíj megfizetése után valóban visszakapjuk a fájlokat, ugyanakkor mivel a mai titkosítási módszerek visszafejtésére a kulcs hiányában nincs lehetőség, sokszor ez az egyetlen módja, hogy egyáltalán az esélyünk meglegyen az adatok visszaállítására.

 A teljes cikk: Így küzdj a zsarolóvírusok ellen: védekezz, vagy mentsd a menthetőt!