2021. június 17., csütörtök - Laura

Üzleti hírszerzés és biztonság

Védelmi Bástya

2021-04-20 273

Az egész világon jelentős változások mennek végbe napjainkban. A láthatatlan, alattomos ellenséggel szembeni harc hosszú időre nyomot hagy majd a gazdasági életben. A COVID-19 vírus okozta válság időszaka olyan új elemeket hoz be a gazdasági szereplők életébe, melyek új szolgáltatások, új termékek iránti igényeket alakítanak ki, vagy a már meglévőkkel szemben támasztanak új elvárásokat.

Egyes ágazatokat mélyebben érint az átalakulás, és vannak olyanok is, amelyeket felületesebben támad meg. Közös jellemző az átalakulásokban, hogy általánosságban véve egyértelműen előtérbe kerül a „védelem”, a „megelőzés” és életünk, javaink biztosítása. Nem teljesen új a helyzet, hiszen az üzleti életben sikeres üzletemberek részéről az élet ezen területei eddig is megfelelő figyelmet kaptak, viszont a jelenlegi válság hatására kialakult új életben bekövetkező változások a jövőben minden eddiginél intenzívebben hozzák fókuszba a biztonsággal, védelemmel kapcsolatos megoldások iránti keresletet és szükségérzetet.  

EREDETI PIACI ÁLLAPOTOK

A biztonsági szolgáltatások területe alapvetően komoly intenzitással fejlődött az elmúlt évtizedekben. Az évtizedekkel ezelőtt még hagyományosan az őrzés-védésre koncentráló üzletág új, innovatív megoldásokkal bővült. A fejlődés egyik iránya az IT fejlesztésekkel automatikusan megjelenő adatbiztonsági terület, melyben a hazai cégek is élen járnak, nemzetközi szinten is a legjobbak közé tartoznak. Az első ébredési fázison túljutva, mára mindenki megtanulta, hogy a személyes és céges adatok kibervédelme ugyanolyan fontos, mint egy adott objektum őrzése. Ez a tanulási időszak egy jó időre háttérbe is szorította a hagyományos védelmi területek további fejlesztését, pedig a változások ugyanolyan mértékűek itt is, csakúgy, mint az adatvédelem területén. A hagyományosnak mondható védelem tekintetében jelentős kihívás a piacon, hogy a védelmet igénylő cégtulajdonosok, vezetők, döntéshozók sok esetben még komoly prekoncepcióval gondolnak erre a szolgáltatásra. Mindenki számára ismeretes kliséképek jelennek meg, sokszor nem túl magasan képzett, az átlagembert akár már megjelenésükkel is elbizonytalanító, a munkájukat ráadásul kiszámíthatatlan minőségben végző dolgozókról. A piac közben teljesen átalakult, és bár ez a hagyományos klisé még mindig megtalálható a hazai kínálatban is, egyre több cég mozdult el a komoly, minőségi védelmi szolgáltatások biztosításának irányába. Ezek a cégek megfelelően kialakított szelekciós folyamattal építik csapataikat, folyamatos kontroll alatt tartják kollégáikat, és megjelent a biztonsági cégvezetők körében is a „speciális szaktudás”, melyet ezen a területen elsősorban a tapasztalat mentén épít fel egy szakember. Ennek megfelelően ma már elérhetőek olyan, a céges védelmekre szakosodott védelmi cégek, amelyek a hagyományos objektumvédést minőségi szintre emelték. Munkájuk megbízható, ellenőrizhető, és valóban stabilitást teremt a megrendelő üzletében.

INNOVATÍV VÉDELEM ÉS TANÁCSADÁS

A BASTION, igazodva a modern piaci elvárásokhoz, megfelelő szinten egyesíti a hagyományos védelmi szolgáltatásokat az új, innovatív, az emberi munkát kiegészítő – sokszor helyettesítő –, így az emberi hibák mértékét jelentősen csökkentő vagy megszüntető megoldásokkal. A BASTION komplex megoldást nyújt megrendelői számára a biztonságtechnika, a védelem és az élőerős őrzés területén. A BASTION túllép a hagyományos megközelítésen, mely szerint termékeket, szolgáltatásokat ad el a partnerek számára. A BASTION fő üzenete, hogy a megrendelőnek elegendő saját üzleti területével foglalkoznia, míg az üzlet biztonsági védelmének kérdését a BASTION-ra bízhatja. Ennek alapvető feltétele a kiemelt színvonalú, 18 év és több mint 1000 megbízás során megszerzett tapasztalat, melynek köszönhetően a partner kiemelt szintű tanácsadást kap.

A tanácsadás mellett fontos szerepet kapnak az „értelmes innovatív” megoldások, melyek nemcsak az újdonság erejével hatnak, hanem bizonyíthatóan növelik is a védelmi szintet az együttműködések során. A nemzetközi szinten egyre keresettebbé váló robotika, drón, vagy éppen e-napló alapú megoldások átláthatóvá, egyszerűen követhetővé és emberi mulasztásoktól mentessé teszik az üzleti védelmet, mellyel direktben járulnak hozzá a hosszú távú sikerhez. Az új megoldások használatával a BASTION azonban a „mértékletesség elvét” alkalmazza, mely biztosítja, hogy a megfelelő nyugalom garantálása maradjon a fókuszban, ne billenhessen el sem az emberi erőforrás alkalmazása, sem annak felesleges és veszélyeket rejtő megszűntetése irányába.

A BASTION EGYEDISÉGE

  • Védelmi helyzetfelmérés, a jelenlegi állapotok értékelése
  • A védelem erős / gyenge pontjainak definiálása, a veszély mértékének kategorizálása
  • Védelmi fejlesztésiterv-javaslat elkészítése
  • Egyedi szolgáltatásportfólió biztosítása
  • Magas színvonalú, szelekción alapuló, hagyományos védelmi szolgáltatások biztosítása
  • Innovatív, modern megoldások védelmi szolgáltatásba történő beépítése
  • Üzleti gondolkodásmódon alapuló kivitelezés
  • Folyamatos, szigorú kontroll
  • Folyamatos, átlátható riportok a megrendelő felé

A BASTION SZAKMAI HÁTTERE

A BASTION alapító tulajdonosai 18 éve dolgoznak a védelmi szolgáltatások területén. Megbízásaikat a védelem biztosításának legfontosabb területein teljesítették: ipari és kereskedelmi egységek, sportrendezvények, építőipari szektor és közigazgatási terület. Megbízást teljesítettek többek között olyan megrendelők felé, mint a Békásmegyeri Piac és Vásárcsarnok, COLAS Hungária Zrt. irodaháza, Aquincum Általános Iskola, Kerék Általános Iskola és Gimnázium, Zrínyi Palota rendezvényei, építkezések Budapesten és vidéken több helyen, Magyar Muaythai Sportági Országos Szakszövetség rendezvényei, Atlantisz Tradicionális Pránanadi Alapítvány rendezvényei, Budapest Környéki Törvényszék, Spar üzletek járőrellenőrző szolgálata, Kistarcsa Logisztikai Központ, BKK ügyfélszolgálati irodák, Zrínyi Palota (volt Duna Palota) rendezvényeinek biztosítása. Alap vállalkozásaik, a Bastion Security Kft. és a Bastion Guard Kft. Leginkább a hagyományos megrendelések kiszolgálására szakosodnak, és konkrét meglévő igényeket szolgálnak ki. A BASTION a prémium igényeket elégíti ki, így elsősorban a sikeres, fejlődő hazai vállalkozások, nemzetközi cégek védelmére fókuszál. A prémium partnereknél a nyugalom és a védettség érzésének hangsúlyos pontjai a szakmai tanácsadás, a fejlesztés megtervezése és a komplex kivitelezés.

(Forrás:mfor.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Mit művelnek a magyar autósok a kutakon? Literszámra veszik ezt az üzemanyagot: tudhatnak valamit

Mit művelnek a magyar autósok a kutakon? Literszámra veszik ezt az üzemanyagot: tudhatnak valamit

More details
Az ingatlanpiacot eddig pörgette, de kifut a 3 ezer milliárdos NHP Hajrá

Az ingatlanpiacot eddig pörgette, de kifut a 3 ezer milliárdos NHP Hajrá

More details
Történelmet ír Magyarországon az ingatlanpiac, mi lesz így a hozamokkal?

Történelmet ír Magyarországon az ingatlanpiac, mi lesz így a hozamokkal?

More details
Szoftverrobotok csökkenthetik a súlyos munkaerőhiányt

Szoftverrobotok csökkenthetik a súlyos munkaerőhiányt

More details
Sikeres kötvénykibocsátás a KÉSZ Csoportnál

Sikeres kötvénykibocsátás a KÉSZ Csoportnál

More details
Új kihívások előtt a startupok

Új kihívások előtt a startupok

More details
Régen várt jó hírt kaptak a világ autógyártói

Régen várt jó hírt kaptak a világ autógyártói

More details
Az inflációtól tartanak a befektetők, nagyot ralizik az ingatlanszektor

Az inflációtól tartanak a befektetők, nagyot ralizik az ingatlanszektor

More details