Friss hírek

Turizmus

Döbbenetes látványt nyújt a visegrádi szellemhotel

Döbbenetes látványt nyújt a visegrádi szellemhotel

Hírfigyelő 23-06-22 1022

Az építkezés 2006-ban kezdődött, ám a kivitelező 2009 őszén levonult a területről. 12 szinten 230 szoba, az aulában pedig egy 32 méteres andezit szikla. Jelenleg így lehet leírni a közel 20 éve elkezdett, de azóta sem befejezett visegrádi hotelt, amit ötcsillagos szállodának indult, és amely a Hilton-szállodalánc üzemeltetésében működött volna.

A szellemhotel még ma is félkészen áll, erről készített a napokban erőteljes felvételeket Borbély Krisztián. A fotókat a tehetséges fényképész a Sokszínű Vidék rendelkezésére bocsátotta, alább galériában lehet megtekinteni azokat.

Az építkezés jogerős engedéllyel el is indult 2006-ban, ám 2009-ben leállt. Ekkorra a pince +13 szint magas vasbeton váz készült el, a homlokzati nyílászárók és a burkolat egy része felkerült a házra, illetve a belső szakipari és szakági munkák is folyamatban voltak, ám a kivitelező 2009 őszén levonult a területről.

Az épület állapotáról 2016 augusztusában az eredeti tervezők által szakvélemény készült, ennek keretében, az eredeti tervek ismeretében az épületszerkezeteket listázták, állapotukat felmérték. Az ingatlan 2019-ben ismét gazdát cserélt, ekkor új tervek születtek, és új, máig érvényes jogerős építési engedélyt adtak ki. 2021-ben pedig újabb tervezési programot indítottak, amihez módosítani kell az építési engedélyt, illetve új előzetes vizsgálati dokumentáció is szükséges.

A legutóbbi információk szerint több tulajdonosváltás után ismét szándék mutatkozik az egykori Löffler-bányánál építeni kezdett, ám régóta torzóként álló szálloda befejezésére.

Borbély Krisztián munkáiból egyébként korábban lapunk többször ízelítőt adott már. Legutóbb a világvége hangulatú tiszakécskei falunál járt, de hazánk egyik legrégebbi templomát is pazar képeken örökítette meg. Érdemes bekövetni a Facebook- és Instagram-oldalát, ahol rendszeresen jelentkezik pazar képekkel.

I Forrás: sokszinuvidek.24.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van