Friss hírek

Lakóingatlan

Benépesítik a németek a balatoni falvakat, százával vásárolják az ingatlanokat

Benépesítik a németek a balatoni falvakat, százával vásárolják az ingatlanokat

Hírfigyelő 23-11-10 764

A Magyarországon élő német állampolgárok száma 2023-ra elérte a 22 310-et. Különösen a Balaton környékére települnek. A sonline.hu ír arról, hogy a Dunántúlon, főként a Balaton környékére koncentrálódva igazi német ajkú infrastruktúra alakult ki, vannak már idetelepült német mesterek és szolgáltatók is, akik a honfitársaik rendelkezésére állnak.

Szőlősgyörökön a helyi művelődési ház előtt hétfőn délután sok autó parkolt, mert klubfoglalkozást tartottak a helyi német családok. A településen élő külföldiek közül egyre többen télre is maradnak, és igyekeznek részt venni a falu életében.

Azokon a településeken, ahol eddig is jelen voltak, most érezhetően többen lettek – erősítette meg Klotz Péter, Szőlősgyörök polgármestere. – Most is felvilágosítással kellett szolgálnunk egy ide költöző német családnak. Eladó házak alig vannak nálunk, sőt

a telekárak is a négyszeresére emelkedtek az elmúlt öt évben.

A KSH adatai szerint 2022-ben a németek kétezer lakást vásároltak, főként a Balaton mellett, Zala és Somogy vármegyében. Második helyet a Szlovákiából érkező vevők szerezték meg ezer feletti ingatlannal, ők leginkább a határhoz közeli térségben vettek lakásokat. A harmadik helyen a Budapestre érkező kínaiak állnak, akik 814 lakóházat vettek 2022-ben.

Az ingatlan.com idei adatai alapján Németországból érdeklődtek a legtöbben az eladó ingatlanok iránt, az idén a beérkező németországi érdeklődések száma meghaladta a hatvanezret. Ausztriából közel tízezer, az Egyesült Államokból pedig több mint ötezer érdeklődést jegyeztek fel.

I Forrás: infostart.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát