2026. június 10., szerda - Margit

Lakóingatlan

Míg korábban azokat az ingatlanokat jellemezte hosszú eladási idő, melyek erősen túl voltak árazva, most bekerültek közéjük a nagyméretű, rossz energiahatékonyságú ingatlanok is. De ez…
A fiatal párok, családok számára fontos kérdés, hogy milyen otthonteremtési támogatások lesznek elérhetőek 2023-ban is, illetve ezek feltételei miként változhatnak. Most azért is különösen érdekes…
Győzelmi jelentéseket adnak ezekben a napokban a nagy lakásfejlesztő cégek Budapesten. Egymás után közlik, hogy vagy elérte legmagasabb pontját egy adott társasházi komplexumuk vagy éppen…
A WING lakófejlesztési márkája, a LIVING elindítja első budai fejlesztését, a Római Parkot. A III. kerületi Pünkösdfürdő utca és Hatvany Lajos utca sarkán megvalósuló lakópark…
Már csak két hónapig, 2022 végéig van lehetőség pályázni a 3 millió forintos vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatásra. Benyújtani a felújítás megvalósítása után lehet. Lakásfelújítási…
Bokrétaünnepet tartott az Indotek Group annak a tiszteletére, hogy elérte legmagasabb pontját, a 33,1 métert a Buda Bright Lakópark. Magyarország egyik vezető, ingatlanokra fókuszáló befektetési…
Nyugat-Európában a bérlakások évek óta vonzó alternatívát kínálnak az intézményi ingatlanbefektetőknek, és Közép-Európában is láthatóan elmozdul ebbe az irányba a piac. A CMS nemzetközi ügyvédi…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője