2026. február 28., szombat - Elemér

Lakóingatlan

Ha a múlt heti bejelentés utáni első napokban látott tendencia hosszabb távon kitart, akkor elsőként Budapesten és a nagyvárosokban lesz tapasztalható látványosabb mozgás a lakáspiacon…
Miközben a használt lakások esetében már elkezdődött az árak mérséklődése az elmúlt egy év során, addig ez nem volt jellemző az újépítésű lakásoknál. Ez is…
Ahogy korábban is írtuk, a kormány a napokban bemutatta a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új törvénytervezetét, ami a korábbiakhoz képest új tartózkodási…
Az MNB lakásárindexe kilenc év után először fordult negatívba, a lakásárak 2023 második negyedévében éves szinten 0,8 százalékkal mérséklődtek. Ugyanakkor a harmadik negyedévben kismértékben újra…
Legutóbb a világjárvány alatt emelkedett ilyen csekély mértékben az új építésű vidéki ingatlanok átlagos négyzetméterára, de már olyan települések is vannak, ahol csökkennek az árak.
Az egyszeri hatások kiszűrésével infláció alatt nőtt az Erste Bank nyeresége. A bank szerint idén visszafogja, jövőre erősítheti a lakáshitelezést a csok plusz. Az év…
Otthonfelújítási program képében kap kísérőt a január elsejétől rajtoló csok plusz – értesült az Index. A konstrukció nem új keletű, otthonfelújítási program korábban is volt…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője