Friss hírek

Kereskedelem

Magyarországon egyelőre nem jött be a boltbojkott

Magyarországon egyelőre nem jött be a boltbojkott

Hírfigyelő 25-02-13 1062

Két, a közösségi médiában terjedő kezdeményezés javasolta, hogy február 12-én, valamint február 12. és 14. között az emberek egyáltalán ne vásároljanak, hátha ezzel a lépéssel kikényszeríthető egyfajta árcsökkenés vagy árcsökkentés Magyarországon. Az ötlet nem saját, déli szomszédunktól indult.

Szakembereket kérdezett meg az index.hu meg arról, milyen hatása volt a hazai vásárlási szokásokra és tapasztaltak-e a boltok forgalomcsökkenést a kezdeményezést követően, mely szerint a magyarok arra buzdították az embereket a közösségi médiában, hogy egyáltalán ne vásároljanak semmit, ezzel kikényszerítve az árcsökkentést. Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az Index kérdésére elmondta, a visszajelzések alapján nem érzékeltek semmit a bojkottból az üzletek. Szerinte elsősorban azért, mert napi cikkekre hirdették meg az akciót, amit mondjuk ma nem, de holnap már megvehetünk.

A teljes cikk az index.hu  oldalán olvasható >>

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van