2026. április 12., vasárnap - Gyula

Kereskedelem

Bezárt egy nagy hírű magyar bolt – kitudódott, mi nyílik a helyén

2023-05-16 1021

A közel százötven éves múltú épületben működő áruház nem sokáig maradt kiskereskedelmi üzlet nélkül. Üzletet nyitott a Penny az Üllői úti Remíz üzletházban – jelentette be a boltlánc. A Budapest XIX. kerületében, Pestszentlőrinc és Kispest határán lévő bevásárlóközpont épülete 150 éves múltra tekint vissza, talán nem véletlen, hogy a Penny itt hozta létre eddigi legnagyobb alapterületű boltját.

Miért érdekes a Penny boltnyitása?

A Világgazdaság még január elején írta meg, hogy tavaly december 30-án bezárt a Remíz Üzletházban működő Príma. Lapunk iparági forrásai azért is ütköztek meg az üzlet felszámolásán, mert szerintük az 

a magyar tulajdonú kiskereskedelem egyik zászlóshajója volt.

A bolt felszámolásáról az egységet üzemeltető franchise-partner döntött, akinek egyébként két másik, a CBA-hálózatához tartozó üzlete is van, amelyeket a továbbiakban is működtet. Hogy mi okozta a Príma vesztét a Remízben, az sok tényezős: egyrészt az élelmiszerárstop, aztán az energiaárak drasztikus emelkedése, végül pedig a munkaerőköltségek drágulása. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az élelmiszerek áremelkedés miatt a boltokban értékesített árumennyiség folyamatosan csökken. Innen nézve tehát meglepő, hogy a Penny máris betöltötte a Príma távozásával keletkező piaci rést.

Mit kell tudni a Remíz Üzletházról?

Persze nem akármilyen helyszínről van szó. A Remíz Áruházat a közelmúltban újították fel, 2020 októberében nyitották meg, de a Kispest központjához közel elhelyezkedő áruházépületnek színes a múltja. Eredetileg kispesti kocsiszínnek álmodták meg 1887-ben még a gőzvontatású, 760 milliméter nyomtávú budapest–szentlőrinci HÉV járműveinek tárolására. Itt következett be a budapesti villamos legnagyobb békeidei katasztrófája 1947-ben: július 4-én éjjel 1 óra 5 perckor máig tisztázatlan okból az épület kigyulladt, az ott tárolt 172 járműből 78 kiégett. A komplexumot a következő évre kisebb befogadóképességgel építették újjá. Később az észak–déli metró építésekor Kispest, Pestlőrinc és Pestimre több villamosvonala megszűnt vagy jelentősen rövidült, ezért a kocsiszínre nem volt többé szükség. Hivatalosan 1976. december 31-én számolták fel, de csak 1999-ben nyílt meg a belül teljesen átalakított remízépületben az élelmiszer-áruház.

Milyen lett a Penny a Remíz Üzletházban?

A Penny még 2023 márciusában kezdte meg kialakítani a boltját az Üllői úti üzletház mintegy 2000 négyzetméteres területén. Az árusítótér több mint 1300 négyzetméteres. Az üzlettérben található valamennyi hűtő üvegajtós kivitelű és klímasemleges hűtőközeggel működik, valamint csak LED-világítást használnak a boltban. A korábban itt működő Príma üzlet hentespultját is megtartották, a hagyományos kasszák mellett pedig önkiszolgáló egységeket is telepítettek. 

„Büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan helyen nyithattunk új üzletet, amely kiemelten fontos a környék lakói számára, hiszen a korábbi, néhány hónapja bezárt kereskedelmi egység hiányát szinte mindenki megérezte. Hazai fejlesztéseink természetesen ezzel nem értek véget, a közeljövőben további új üzletek nyitását és újabb munkahelyek létesítését tervezzük” – mondta Kazatsay Eszter, a Penny magyarországi kommunikációs vezetője.

I Forrás: vg.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője