Friss hírek

Kereskedelem

Átrendezte volna az IKEA az áruházait, de a vásárlók nem hagyták

Átrendezte volna az IKEA az áruházait, de a vásárlók nem hagyták

Hírfigyelő 23-09-04 1091

Kiderült, hogy kifejezetten szeretnek hosszan bolyongani a svéd bútorcég üzleteiben. A svéd bútorkereskedő külföldön már több belvárosi, kisebb üzletet is létrehozott, amelyekben nem kell berendezett helységek során végigzarándokolni, hogy megvegyünk egyetlen terméket, hanem a hagyományos boltokhoz hasonlóan, mehetünk bármerre – de a vásárlók tetszését ez nem nyerte el.

Tolga Öncü, az amerikai IKEA-kat üzemeltető Ingka Group kiskereskedelmi vezetője szerint a felmérések és a vásárlói interjúk alapján sokan a kisebb üzletekben is igénylik, hogy a cég „fogja a kezüket, és vezesse őket” az üzletben – írja a The Wall Street Journal.

A belvárosi, főként kisebb lakások berendezését segítő üzleteik az irodai dolgozókat, illetve az impulzusvásárlókat célozták meg, akik csak beugranak egy-két dologért. Ezek a típusú üzletek úgy tűnik, nem váltak be, mert a Madridban, Varsóban és Sanghajban lévőket bezárták, ahogy az első amerikai belvárosi helyiség sem üzemel már a New York-i Queensben, noha két éve sem nyitott.

A labirintus nélküli boltok viszont megerősítették az IKEA elképzelését, amely szerint az emberek többet vásárolnak, ha sok mindent megmutatnak nekik. Ezért is fordul elő gyakran, hogy a svéd cég üzleteiben a vásárlóknak jóval több árucikk kerül a kosarukba, mint azt a belepéskor tervezték.

I Forrás: figyelo.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van