2026. július 1., szerda - Annamária

Ingatlanfejlesztés

Csúszik a Nyugati felújítása - Rejtett hibákra bukkantak

2020-11-16 657

A 143 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása folyamatosan zajlik, ahogyan a nagyon öreg építmények felújításnál jellemző, a kivitelezés részeként, a bontások során most is a felszínre kerültek olyan rendellenességek, amik a közel ötven évvel ezelőtti utolsó felújítás óta rejtve voltak. Az örökségvédelem alatt álló épület most feltárt valós állapota miatt előre nem látható pót- és többletmunkákat kellett elrendelni.

Emellett jövő nyáron a MÁV felújításokat is végez a csarnokban, amely így komfortosabb környezetet biztosít majd a 2021. nyár végére várható újranyitáskor. A teljes tetőszerkezet felújításának 2022. második negyedévig tervezett véghatárideje nem módosul - szerepel a MÁV közleményében.

A Nyugati tetőfelújítása során láthatóvá váltak olyan szerkezeti repedések, valamint a csapadékot levezető csatornák súlyos korrodálódásai, amelyek miatt akadálytalanul áztak a falak. Azok foltszerű javítása nem jelentene tartós megoldást, ezért az örökségvédelmi szervezettel egyeztetett módon a belső falazatot teljes, 1210 négyzetméteres területen felújíttatja a vasúttársaság.

A rejtett műszaki rendellenességek között jelentkezett egy másik probléma is: a belső lábazati kövek annyira erodáltak, hogy már nem javíthatók, ezért teljes felújításra kerül sor 280 négyzetméteren – az örökségvédelmi hatósággal egyeztetett módon. A csapadékvíz a nyílászárókat is tönkretette, emiatt 75 ablak, ajtó felújítására is sort kell keríteni. Azokat felújítás során újra az eredeti barna színre festik az örökségvédelmi egyeztetések eredményeképpen.

A csarnok felújításán túl, a MÁV 2021. június 19. és július 17. között további korszerűsítéseket, felújításokat végez.

  • Hasonlóan a Keletiben tavaly elvégzett korszerűsítéshez, a csarnokban új utastájékoztató ledfal épül és az információs táblákat is egységesítik.
  • A peront újraaszfaltozzák; a sérült vagy hiányzó üvegeket pótolják; a felületeket graffiti-mentesítik. Új és felújított, egységes kinézetű padokat, peronbútorokat helyeznek ki.
  • Javítják a márvány- és kőburkolatokat, mellvédeket, lépcsőkorlátokat.
  • A Teréz körút felől rámpa segítségével akadálymentesen lesznek megközelíthetők a pénztárak.
  • A MÁV-START pedig 2021-ben összesen 27 jegykiadó automatát telepít a pályaudvarra.
  • A pálya- és a felsővezeték-hálózaton is végeznek karbantartásokat, korszerűsítéseket. A perontetők fedését és csapadékvíz-csatornáit is cserélni fogják.

Ezen korszerűsítési munkák és a tetőszerkezet felújítása során felmerült többletfeladatok időigénye miatt a Nyugati pályaudvar csarnokát 2021 nyarának végén vehetik újra birtokba az utasok.

Az utascsarnok meghosszabbított lezárása idején, december 13-tól érvényes új menetrendek, valamint az utastájékoztatási hirdetmények kialakítása folyamatban van, és várhatóan november végétől elérhetők lesznek a MÁV honlapján. 

(Forrás: www.portfolio.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője