2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Nem muszáj kivárni januárig az ingatlanvásárlással

2020-11-17 477

A magyar kormány által bejelentett új otthonteremtési kedvezmények miatt még azok is kivárnak januárig az ingatlanvásárlással, akikre várhatóan nem is vonatkoznak majd az engedmények. Jövő év elején jelentős keresletnövekedés jelenhet meg a piacon, ami a lakásárakat is megdobhatja. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint érdemes előszerződnie azoknak, akik már most kinézték maguknak a megfelelő otthont, hiszen így egyrészt elkerülhetik a jósolt áremelkedést, másrészt ha januárban véglegesítik a papírokat, ugyanúgy élhetnek majd a támogatásokkal.

A 2015-ben indított otthonteremtési program 2021. január 1-jétől új elemekkel bővül. A kormány tájékoztatása alapján a gyermekes családok lakásfelújítási költségeinek egy részét átvállalja az állam, az új építésű otthonok vásárlásánál 5 százalékra csökken az áfa, valamint a CSOK lehetőségével élő családok visszaigényelhetik az áfát és illetékmentességet is igénybe vehetnek.

A bejelentések hatására egyfajta megtorpanás volt érezhető az ingatlanpiacon, ugyanis a legtöbben inkább kivárnak januárig, hogy élhessenek az új támogatásokkal is.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint ugyan az emberek továbbra is nézelődnek, érdeklődnek, végleges döntést nem szeretnének hozni még akkor sem, ha már kinézték a számukra legmegfelelőbb lakást.

„Most csend van, de a belengetett kedvezmények egyértelmű keresletnövekedést fognak eredményezni januártól az ingatlanpiacon, ez pedig vélhetően az árakat is emeli majd. Kifejezetten igaz ez az újépítésű lakásokra, ahol a beruházók meg szeretnék nyerni a kedvezmények bizonyos hányadát” – értékelt a szakember.

Mint mondta, éppen a várható áremelkedés miatt érdemes előszerződést kötnie már most azoknak, akik biztosak abban, hogy meg akarják venni a kiválasztott ingatlant.

„Tapasztalataink szerint sokan már most kinézték álmaik otthonát, de inkább kivárnak jövő évig, hogy igénybe tudják venni a támogatásokat. Azt viszont kevesebben tudják, hogy érdemes előszerződést kötni, hiszen így még relatíve nyomottabb áron üthetik nyélbe az üzletet, és mivel a végleges adásvételi szerződést csak januárban írják alá, ugyanúgy élhetnek majd a kedvezményekkel” – tette hozzá.

Gadanecz Zoltán arról is beszélt, az előszerződésnek is vannak kritériumai. Ügyvédi ellenjegyzéssel adásvételnek minősül, ugyanakkor nem megy be a földhivatalba. Megegyezés szerint a vevő pénzt is adhat át az eladónak, és a két fél arról is megállapodhat, mikor véglegesítik a szerződést.

A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa érdekességként azt is megjegyezte, jellemzően azok sem vásárolnak most ingatlant, akikre egyáltalán nem is vonatkoznak a jövő évtől érvényes támogatások. Mindenki kivár, hátha ő is beleesik majd valamilyen formában a kedvezményezettek körébe.

Mindent összegezve a szakember leszögezte, a kormány szándéka egyértelműen a gazdaságélénkítés, hiszen az építőipar az összes ágazatot magával húzza. A lakásfelújítási programmal például fehéríthetik is a gazdaságot, amiből újabb adóbevételek származhatnak, ezzel két legyet ütnek egy csapásra. Ez egy bevált trükk, amivel a visszaesett keresletet fel lehet élénkíteni.

 

(Üzleti Hírszerzés / GDN)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője