Friss hírek

Archívum

Több ezer négyzetméterrel bővül az AsiaCenter

Több ezer négyzetméterrel bővül az AsiaCenter

Hírfigyelő 17-05-25 632

asia2Mintegy 4000 négyzetméternyi kereskedelmi és iroda területtel bővülne 2017 végéig az AsiaCenter, miután megnyitnák a két épületből álló bevásárlóközpont nyugati szárnyát – amelyet korábban kizárólag rendezvényekre és kiállításokra tartottak fent – a kereskedők és a vásárlók előtt - tudta meg az OGH hírügynökség.

Az AsiaCenter új szereplőként 2016-ban lépett be az irodapiacra. Az irodahelyiségeikből az év végéig több mint 1000 négyzetméternyi irodaterületet adtak bérbe a kereskedelmi központ felső emeleti szintjein. Számos cég, valamint egy kereskedelmi rádió is az AsiaCentert választotta.

asia

A plázában 2016-ban kiadott terület több mint 80 százaléka szolgáltatási, valamint iroda- és raktárhelyiségek céljára kötött szerződés, de a hagyományos kiskereskedelmi célú üzlethelyiségek területe is növekedett. 2016 végére a központban közel 400 üzlet üzemelt több mint 23 ezer négyzetméternyi kiadott összterületen.

(Forrás: vg.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.