Friss hírek

Archívum

Szinte ingyen adják a meggyet

Hírfigyelő 09-06-12 471
Országszerte nő az igény a jó minőségû magyar élelmiszerek iránt, így a Szövetség az Élő Tiszáért (SZÖVET) értékesítési akciója lassan kinövi az elsősorban Tisza-menti gazdák megsegítésére törekvő szervezetet. A fővárosi gyümölcsvásár azonban folytatódik: jövő héten meggy- és cseresznyetermelők kínálják árujukat, jóval a bolti ár alatt.

Bár a múlt heti eperakcióra sok gazda ráfizetett, ez nem szegte kedvét a szövetséggel együttmûködő árusoknak. Június tizenhatodikától több mint tíz meggy- és cseresznyetermelő nyolc budapesti helyszínen várja a vásárlókat. A meggyet maximum százkilencven, a cseresznyét kétszázhetvenöt forintért kínálják majd az árusok. A vevők az előzetesen kiválasztott átvevőhelyről hozhatják el a megrendelt gyümölcsöt.

Szabadkai Andrea, a SZÖVET programvezetője szerint a kereskedelmi láncolat kiiktatásának köszönhetően jóval több hasznot vághatnak majd zsebre az akcióban részt vevő meggytermelők. "Mivel egyszerre nagy mennyiségû (egy-két tonna) gyümölcsöt is a fővárosba tudnak szállítani a gazdák, az áru mozgatása szinte alig jelent pluszköltséget. Ha tehát az összes Budapestre szállított meggyen sikerül túladni, kilónként ötven-nyolcvan forinttal több haszon marad a termelőnél". Természetesen a fogyasztók is jól járnak, hiszen a fővárosi és vidéki piacokon három-négyszáz forintot kérnek a korai meggy kilójáért.
Mint a programvezetőtől megtudtuk, egyre több SZÖVET-átvevőhely mûködik Budapesten. Míg múlt héten csupán öt helyszínen várták a vásárlókat, mostanra összesen nyolc átvevőpont létesült és további két helyszínnel kapcsolatban is folynak tárgyalások. Az érdeklődés nemcsak a fővárosban, hanem országszerte is fokozódik a termelői élelmiszerek iránt, ám a szövetség erőforrásai nem elegendőek egy több városra kiterjedő értékesítés koordinálásához. "Rengeteg város lakosai jelezték, hogy szeretnének hasonló akciót, ám ezt már nem tudjuk vállalni. Szövetségünk túl kicsi egy ilyen kiterjedt vásár megszervezéséhez, ráadásul megfelelő logisztikai háttérrel sem rendelkezünk" - hangsúlyozza a programvezető. Szabadkai szerint célszerûbb volna, ha mindenhol a helyi gazdák próbálnák hasonló módszerrel értékesíteni árujukat.

Rossz üzlet volt az epervásár

A múlt hétvégi eperakció során összesen másfél tonna szamócát értékesítettek a termelők, de háromszor, négyszer ennyit is el tudtak volna adni - csakhogy nem volt miből. A termés a hideg, csapadékos időjárás miatt egyötödére redukálódott, ára pedig a duplájára ment föl. Ennek ellenére a gazdák tartották a meleg időszakban meghirdetett négyszáz forintos eladási árat. A termelők számára tehát veszteséges volt az akció; sok idejükbe és energiájukba került, míg leszedték a ritka epret - még az árusítás napjának reggelén is dolgoztak a földeken.

Az eperhiány a vásár időbeosztását is felborította - két alkalommal későbbre kellett halasztani az értékesítést - de végül minden előrendelést sikerült teljesíteni. A vásárnapok elcsúsztatása Szabadkai Andrea szerint a meggy esetén is benne van a pakliban, több napig tartó áztató eső esetén például nem lehet leszedni a gyümölcsöt. A programvezető ezért minden vásárlónak azt tanácsolja, mielőtt elindulna átvenni az árut, látogasson el a szövetség honlapjára (elotisza.hu), ahol értesülhet az esetleges vis maior helyzetről.

(Forrás: www.vallakozoinegyed.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van