Friss hírek

Archívum

Minden, amit az Auchan-üzletről tudni lehet - Interjú Jellinek Dániellel

Minden, amit az Auchan-üzletről tudni lehet - Interjú Jellinek Dániellel

Hírfigyelő 21-09-02 900

Magyarországnak nincs, vagy legalábbis nem volt meghatározó, hazai kézben lévő, és megfelelő nemzetközi beszerzési háttérrel rendelkező élelmiszer-kereskedelmi cége, pedig manapság már nem nagyon találni olyan valamirevaló országot Európában, amelyiknek ne lenne ilyen lánca. Az Indotek Csoport most erős kisebbségi tulajdonrészt vesz az Auchanban, annak kiskereskedelmi és ingatlantulajdonos vállalkozásában is.

A befektetésnek köszönhetően olyan cég jön létre, amelyik egyszerre tudja kihasználni a nemzetközi multilét előnyeit, a megfelelő rugalmasságot és a hazai helyismeretet - mondta el a Portfolio-nak Jellinek Dániel. Az Indotek Csoport alapítójával, többségi tulajdonosával és vezérigazgatójával a jelenlegi portfólió diverzifikációjáról és a jövőbeli tervekről is beszélgettünk.

Az Indotek kisebbségi részesedést vásárol az Auchan hazai cégeiben. Miért döntött így, hiszen azért a kisebbségi tulajdonnak megvannak a maga veszélyei, emiatt a befektetők gyakran nem kedvelik.

Jellinek Dániel: A számok ugyan kisebbséget mutatnak, hiszen a többség valóban a franciáknál maradt, azonban inkább egyfajta egyensúlyi helyzetben vagyunk, hiszen a fontos kérdésekben lesz beleszólásunk. Az Auchan tőlünk függetlenül fog működni, nem is integrálódik majd a csoportba, de kihasználjuk a szinergiákat. 

Miért pont élelmiszer-kereskedelem, eddig mintha nem ez érdekelte volna?

A kiskereskedelem, mint befektetési célpont már régóta érdekel. Ezen belül az élelmiszer-kereskedelemhez olyan szaktudás, nemzetközi beszerzési hálózat, volumen szükséges, amelynek az Indotek, mint pénzügyi befektető nincs a birtokában, így a szakmai részért továbbra is az Auchan felel. Ugyanakkor az Indotek portfóliójában jelenleg mintegy 40 bevásárlóközpontot menedzsel, ezek között lesz olyan, ahol az Auchan üzleteket tud majd nyitni. Reményeink szerint a „házasság” után egy még versenyképesebb Auchan jöhet létre.

Elképzeléseim szerint szélesre nyitnánk a kaput a most piacon lévő magyar kereskedelmi láncok és bolttulajdonosok előtt is, és

a legfőbb cél az, hogy létrejöjjön egy olyan magyar élelmiszer-kiskereskedelmi cég, amely, a megfelelő rugalmasság mellett, ki tudja használni a nemzetközi multi előnyeit.

Az Auchan magyarországi ingatlancégébe is beszálltak, mi az elképzelésük az Auchan hiper- és szupermarket egységekkel?

Az Auchan jó áruválasztékkal jó minőségű árukat kínál olcsón. Ezen mi semmit nem akarunk változtatni. Mi abban fogunk megpróbálni segíteni, hogy helyismeretünkkel, piaci jelenlétünkkel a teljes országban mindenki számára elérhetővé tegyük az Auchan-t.

Miért válik meg az Auchan a tulajdonrészének majd felétől?

Elsősorban azért, mert szeretnék növelni a piaci részesedésüket, és ebben az Indotek, mint az ország egyik legnagyobb kereskedelmiingatlan-tulajdonosa, támogatni tudja őket. Egy olyan partnert kerestek, amelynek jelentős ingatlanos kompetenciái vannak. A koronavírus-járvány hatására a kiskereskedelem is a digitális világ irányába mozdult el, az Indotek eközben jelen van a Waberer’sen keresztül a logisztikai szektorban is, ez szinergiák kiaknázását teszi lehetővé a két vállalat között.

 

A teljes cikk: Minden, amit az Auchan-üzletről tudni lehet - Interjú Jellinek Dániellel

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Nem veszünk meg bármit csak azért, mert olcsó
Nem veszünk meg bármit csak azért, mert olcsó
Hazatérés új szakmával: külföldről is nő az érdeklődés a magyar képzések iránt
Hazatérés új szakmával: külföldről is nő az érdeklődés a magyar képzések iránt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.